yossarian

Egyszer.
Okmányirodában. Őskáosz, kavargó pulzálás, pultlabirintus. Betévedek, van egy kérdésem. Egyszerű "mi lenne, ha...". Felteszem.
- Elnézést, majd egyszer talán készíttetni szeretnék egy új személyi igazolványt. Fiktív kezdemény ez még bennem, de egyébként ennek mi a menete?
- Sorszám? Húzott sorszámot?
- Nem, mert még nem most akarok, csak az odavezető út érdekelne.
- Sorszámot húzzon, legyenszíves.
- Nézze, bonyolíthatjuk az életet a végtelenségig, de három mondatért zaklatni a gépet, papírt, időt és energiát fecsérelni...
- Húzzon egy sorszámot.
Hajthatatlan. Húzok. Kapok. Választ is.

Másszor.
Majdnem visszafordulok, hogy megnézzem, tényleg jó helyre jöttem-e. Mint egy óvoda. Mindenhonnan sikoltozó zsivaj, nyughatatlanul korzózó apró siserehad. Fogy a magyar? Aligha. Külön kell figyelni minden lépésemre, hogy le ne tapossak egy-egy friss hajtást.
Megyek az automatához. Húzok sorszámot. Ezenkívül bepötyögök egy másik gépbe egy külön rám szabott, az egész ügymenetet azonosítani hivatott személyi kódot. Jön a papír, nevem Szabó Péter, és túl korán érkeztem. Mintegy fél nappal előztem meg önmagamat. Az ám, már ha Szabó Péternek hívnának. De nem úgy hívnak.
- Elnézést, ide vagyok rendelve új személyi igazolvány birtoklásának ügyében. Időpontra jöttem, sorszámot húztam, személyi kódot beütöttem, de a rendszerük rosszul azonosított.
- Miért nem jött ide azonnal?
- Mert sorszámot húztam, és hát ugye ön most szólított.
- Azonnal jeleznie kellett volna ezt nekem.
- Múltkor nem, most viszont sapkát húztam a fejemre. Így sem tetszik szeretni?
- Önnek el tetszett késni.
- Nem, nekem nem tetszett. Szabó Péternek tetszett, és neki sem késni, hanem túl korán érkezni. Nagy különbség, óriási különbség.
- Nekünk meg hamarosan ebédidőnk van. De adja ide a papírját, megnézem, mit tehetek.
Tesz. Vesz. Intézkedik. Hamarosan kattan a fényképezőgép, mozog a kezemben a toll, vándorlok pultról-pultra, amikor egyszercsak megbotlok.
- Személyi szám?
- Évek óta nem beszéltem vele. Úgy tudom, kivonták a forgalomból.
- Nem, még használatban van. Kell az azonosításhoz. Szóval nem tudja?
- Nem. Közelítő eljárással becslést adhatok róla, de gondolom, ez nem elég.
- Nem. Ezt pontosan kell tudni.
- És Orwell?
- Az övé nem lesz jó. Nekem a magáé kell.
- Igaza van. Az övé tényleg nem lesz jó...
Végül kisakkozzuk. Van anyám neve, születési időm és helyem, így nem kell a négyszámjegyű valószínűség-számítással bíbelődni. Minden akadály elhárult a plasztikkártya elől. Szép új világ, már nem sokáig leszel nélkülem.
Várom a postást, hogy reseteljen.