amikor szinte észrevétlenül marad el egyik település a másik után...mentek keresztül falun, községen, városon...házakat és embereket hagytok magatok mögött, réteken és erdőkön vágtattok keresztül...

amikor éjjel 11-kor nekikezdenél tanulni, bekapcsolod a számítógépet, meglátod a hátteredet, ott feszít egy gyönyörű országúti gép, és te annyira, de annyira mennél...hogy félóra múlva már rakod is kint a hideg éjszakában...

amikor útközben böngészitek a térképet, és felvetődik: van ott még egy kunkor, az pluszban belefér-e...hát hogy a viharba ne férne bele...tipikus kerékpáros mentalitás...

amikor te vagy az élő snickers-reklám...nincs megállás!!!

amikor kánikulában és fullasztó ellenszélben az izzadtságtól összetapad a vádlid a comboddal...és nem megy a bicikli, sehogy sem megy, átkozottul nehéz...

amikor azt hiszed, hogy mindjárt beérsz valahova...aztán nem, sehogysem...nem akarnak közeledni azok a házak, az a templomtorony...avagy Ladánybene fényei kísértenek...

amikor egy helloval egy országútis a hegyen felfelé kiránt a krízisből...

amikor a pesti vizsgára menet Gödöllő felé kerülsz, a hirtelen meleg fejbekólint, megfősz, elfogy a vized...és a 3-as főút dombjai elfogyasztják az utolsó erőtartalékaidat is...

amikor teljesen, minden idegsejtedben átérzed, hogy a kerékpározás a fájdalom szeretete...a kerékpáros a fájdalom bűvöletében él, a kényszerből varázsol erényt és dicsőséget...

amikor a kora nyári hajnalban az erdős részeken megszorul a fülledt levegő, bepárásodik a szemüveged és szinte semmit sem látsz...a körülötted gomolygó napsütötte homály és a magány fensége magával ragad...úgy érzed, egyedül élsz ezen a világon...

amikor már magadnak is kicsit túl sok leszel...télen, terepgumival célzol meg egy Kecskemét-Pest retúrt...este fagypontközelben gyúrod hazafelé a csillagtalan sötétségben, az elhagyatott mellékutakon borsódzik a hátad a tanyasi kutyák távoli dühétől...a rádió hóviharral fenyeget...őrült vagy, eszeveszett őrült vagy...

amikor úgy tűnik, hogy a kanyar után lejtő jön, de befordulva csak egy újabb meredekkel szembesülsz...és amikor csak érzéki csalódás, hogy lejtőn mégy, valójában emelkedik, a nyerget mintha fogná valaki hátulról, valami láthatatlan erő, és az út nyúlik, mint a gumi...

amikor már megtanultad, hogyan kell pihenni az emelkedőn...a lankásabb részeken kifújtatod a meredeket...

amikor pár éve még megkérdezted magadtól, ha elfáradtál: "vajon hogyan érek innen haza"...és amikor most, legyél bár 200km-re az otthonodtól, ez fel sem merül benned, mert tudod, hogy egyszer úgyis hazaérsz...mégpedig lábon;

amikor gyerekkorodban megmutattak neked egy földutat, a Sóhordót, hogy bizony ezen egészen Pestig fel lehet menni...elültettek egy vágyat benned...és pár év múlva - igaz, nem a Sóhordón -, de felkúsztál egészen Pestig...majd eltelt megint pár év, és oda-vissza tekerted már...véreddé vált, talán már meg is untad...most pedig 2 óra 13 perc alatt hernyózzátok meg, érezve, hogy még van tartalék bőven bennetek...

amikor Pestre menet már minden kanyarról, fűszálról eszetekbe jut egy-egy sztori...defekt, esés, krízis, Márton termoszos kávéja, Pisti rumba áztatott mazsolája, festékboltok és templomok ismétlődő konstellációja, aloe vera, és a többiek...

amikor lejössz a Tisza-gátról és halvány fogalmad sincs arról, hol jársz éppen...csak reménykedsz, hogy jól olvastál térképet...

amikor tüzijáték után a többiek felhívnak, hogy merre vagy..."gyerekek, még Budán hegyezek"...a lezárások miatt csak úgy ad hoc meg kell másznod a Gellért-hegyet...lefelé meg egy rendőrautó mögött robogsz 50-el a sötétben...

amikor 250 km után Nándi 28-al vezeti a sort hazafelé az ötösön éjszaka, és ezzel méltán kiérdemli a Gőzmozdony becenevet...

amikor manduláztok a Balatonnál...

amikor Siófok főutcáját úgy látjátok, ahogy eddig még soha...ősszel, utószezonban, este fél kilenckor...néptelen, elhagyatott, megcsalatott...a biciklishorda meg csak araszol-araszol...

amikor a Velencei-tónál jön a dilemma: csobbanjál vagy hegyezzél...mert mindkettő nem fér bele az idődbe...de egy kerékpárosnak kérdés ez? hát persze, hogy hegyezzél...elvégre fürdőnadrágot könnyebb a Velencei-tóhoz cipelni, mint biciklit...

amikor a 2-es főúton a sötétben lavírozol...húzós emelkedő-lejtő kombók...és annyira ritmusban vagy, hogy véletlenül majdnem ráborítasz az M2-esre...

amikor Dunakeszi előtt a Panoráma-kerékpárúton a sötétben vakoskodsz...és egy lejtős részre behajtva még időben veszed észre, hogy épp a Dunát céloztad meg...

amikor Dabas után lőgyakorlatot tartanak, ezért megállítanak, és 200 km-el a lábadban egy 9km-es szakaszt Tatárszentgyörgyig negyedóra alatt kell teljesítened...aztán a másik oldalon vidáman szalutálsz a katonáknak, a menetidőd 13 perc 42 másodperc...mission accomplished!

amikor Dabas után nem tartanak lőgyakorlatot...

amikor tejesautó mögött stéherelsz, pillanatok alatt felgyorsulsz és 60-as utazósebességgel pengeted...

amikor integettek a traktorosnak stéherelés után...

amikor éjszaka kiérsz egy településről...belefúrod magad a fekete éjszakába, felfedezni indulsz a Föld árnyékos oldalát...

amikor a 6 bar kilövi a kavicsot a kereked alól...

amikor kimégy és egy negyedórás tekerés is tartogat számodra új tapasztalatokat...

amikor azt látod, hogy egy ugri-bugri srác ugyanúgy teszi keresztbe a kezét a kormányon, mint te, amikor eltörted a könyöködet...a bajt mindenki magának kell, hogy megkeresse...

amikor a hátad mögött felbukkanó kamion láttán mormolod magadban: gyere, te állat...

amikor a téged megelőző busz hátuljából áradó meleg délután pusztító forróság, késő este angyali érintés...

amikor a szegedi Tisza-parton majszolod a szendvicseidet...

amikor csak néznek rád csodálkozva, miközben az út szélén kényelmesen elhelyezkedve kanalazod a lekvárt az üvegből, vagy a mogyorókrémet a Nyugatinál...

amikor Pesten van még 3 kakaóscsigád meg 2 táblás csokid, majd azt mondod, hogy ezt vétek lenne csak a visszaútra elpazarolni...és beveszed magad a Pilisbe...

amikor 350-et már rutinból zavarsz le, a vége felé kis kólát hörpintesz, és 30-al pörgeted le az utolsó 10-est...vagy a Jászságban bolyongsz össze egy 300-at, és ehhez  mindössze fél tál spagetti, két túrósbatyu és 2 liter kóla elegendő...

amikor Szlovákia után a Soroksárin kifelé, hajnali kettőkor, 300-al a lábadban még mindig 28-al pörgetsz, és meghallasz egy zenét...majdhogynem a könnyeiddel küszködsz, mert annyira jólesik a tekerés...egy vagy a gépeddel, és tudod, ennél jobban önmagad soha, sehol sem lehetsz...

amikor hegynek felfelé önkéntelenül felkiáltasz, hogy ez dekurvajó...és csak utólag, egy idős asszony rádszegeződő, csodálkozó tekintete után veszed észre magad, nem vagy egyedül...

amikor az össze-vissza kavargó, állandóan változó szélirány hajtotta, és vissza-visszatérő viharfelhő elől lavírozgatsz...

amikor visszatérési pontokat jelölsz ki, hogyha rádcsapna a vihar, hova lehetne visszagurulni fedélért a fejed fölé...

amikor éjjel hazafelé Törtel után már látod a csapkodó villámokat Albertirsa felől...aztán Nagykőrösnél Cegléd felől...végül már előtted is egyre sűrűbben verdesi a földet az ég korbácsa...körbeölelnek, körbekerítenek a viharfelhők, versenyt futsz az istenekkel, és a végén te kerülsz ki győztesen, mert fél háromra érsz haza, a háború kezdete előtt tíz perccel...

amikor a Nimródból 5 percenként néztek ki, hogy mikor áll el az eső...lélekben már a Mátra kaptatóit talpaljátok...és végre szakadoznak a felhők, az ég pedig világoskék...

amikor Debrecenben 2 sör után kisebbfajta bikemessenger-projekt keretében zúdultok ki a Nagyerdőből...terem még e földön lögényes virtus...

amikor stabil 30-as átlaggal hernyóztok Lentibe, mert boltot kell érni időben...nincs kegyelem, be a kereszteződésbe, át egy országúton, szét sem néztek, oroszrulett...kakaó az élet...

amikor a tiszaugi szabadstrandon az egész napos tekerés után a puha víz magához ölel, kimasszíroz belőled minden fájdalmat, néma ernyedésbe simogat

amikor izzadt és megkínzott testedet először éri a zuhanyból kiáramló vízsugár...majd az ágyban fekszel ellazuló izmokkal, megfeszülő érzésekkel, az élménytől teljesen és végérvényesen, örökre kiütve

amikor másnap reggel felkelsz, és nincs semmi fájdalmad, izomlázad...de ha néha mégis megtalál egy kis izomlüktetés, az inkább egészséges, jóleső fáradtság benned

amikor kilépsz a bicishop-ból, ahol lekáderezted a kollégát, akivel pár nappal azelőtt futottál össze...igen, ő 68 évesen is megteker egy nap alatt 200-at...
...szól a U2, és neked eszedbe jut a tegnapi telefon, amikor kereki Imre csörgött rád, hogy de jó lenne már menni megint...szól a U2, és neked eszedbe jutnak a bicajtáboros kilométerek, a nap nap utáni tekerések...szól a U2, és neked eszedbe jutnak a cm-es portyák...szól a U2, és ott van benned egyszerre minden öröm, minden fájdalom, az összes kilométer és az összes poén, érzed minden korty ízét a szádban, minden falat erejét az izmaidban, látod magad előtt az összes utat, amin eddig végigmentél, és amin majd ezután fogsz...szól a U2, és te minden ízedben érzed, ide tartozol, ehhez a közösséghez. Soha ne akarj ennél jobbat!