yossarian

Néha még lehet látni holmi szakadt kordé elé kötve egy-egy leharcolt proletárt, állatkertekben gyermeki élményekre prostituálódott alacsonynövésűeket, futóhomok áztatta tanyákon a térerőfüggő lakótelepnépség és az átránduló külföldiek puszta utáni szentimentális vágyait kielégítő acélizmúakat, rózsadombiak hétvégi tanyáján (sorry, farmján) tartott arisztokratákat. De hogy a magyar lovas nemzet volna? Tévedés. Volt, de nem van.
Persze milyen jól jönne nekünk is valami identifikációs alap. Valami Pamplona, vagy mondjuk egy meztelen lányokkal feltüzelt karnevál, esetleg egy saját világvallás, a nyolcadik kerületbe ékelt Vatikánnal. De legalább egy nyamvadt Eiffel-tornyunk lenne, ahol leborulhatnának a világ népei Árpád vére előtt, és aminek a sziluettjét bele tudnánk égetni minden embertársunk aktív tudattartalmába, hogy lássátok, ezek vagyunk MI.
Mert a gulyás már közhelyes, a puli kisszerű, a szürkemarha körömfájásos. A bort hamisítják, a Balatonba belepisálnak. A gémeskút pedig eltörött.
És akkor lőn a Nemzeti Vágta. Forró fletnire érkeztek a paripák, meg az ötletgazda is. Balliberálisként csúszott bele abba a politikai mezőbe, amely a tradíciók és nemzeti szimbólumok legitimálásában ősi és megoszthatatlan jogot vindikál magának. A kritika nem is maradt el, kapja az ütéseket, egyiket a másik után.
Támadási felület persze akad bőven. Nem is csak a mélymagyar fájdalmak. Meg nem is csak az, hogy a közvetítő Rtl által a programba bekövetelt betétfutam, a celebek majomparádéja és a minden fodrász legsztárabbikának a lóherével történő majdhogynem fullkontaktos találkozása verte a legnagyobb médiavisszhangot. Fundamentálisabb problémára lelhetünk, ha talajtanilag kapirgáljuk meg az elképzelést.
Teremtsünk kultuszt! Nagyratörő, a provinciális kishitűséget és a nyavalygó földhözragadtságot a Kárpát-medencétől messze űző koncepció. Ez eddig rendben is van. Csakhogy a múltat megszülni már elkéstünk, egy nagy lovasrendezvényt az európai kultúrközegben meggyökereztetni utoljára talán Rózsa Sándornak lett volna esélye, dehát ő ugye nem ebben a perspektívában gondolkodott.
Felesleges hát erőlködni és a múltba kapaszkodni, elmebeteg kényszermozgásokat végezni visszafelé. A múlt érték, őrizni kell. A múlt emlék, érezni kell. A múlt táplálék, használni kell. De a múlt elmúlt, benne utólag szintetikus rögöket elhelyezni hiba lenne. Ha eddig nem jutott eszünkbe a Hősök terét lócitrommal körebotyogtatni, akkor miért a luxusterepjárók korában akarjuk ezt elkezdeni?
Egyébként is, ha egy kicsit jobban szétnézünk, biztosan találunk mai, modern magyar jellegzetességet, amivel pregnánsan meg tudjuk különböztetni magunkat a többiektől. Olyan akkurátusan szétverni a fővárost nemzeti ünnepek alkalmával senki sem tudja, mint mi. De a közlekedési dugóban eltöltött életidőt tekintve is világrekorderek vagyunk. Ezek már-már kiabálnak egy világraszóló és az egész országot megmozgató performansz megszervezéséért. Önkéntes Gesztik, lehet jelentkezni!

Amúgy meg minek erőlködni ezzel a vacak identitástudattal? Tessék megnézni a mexikóiakat: bő két évszázada jól elvannak a kaktusszal és a tequilásüveggel.