Másfél perc után már osztják, öt percen belül legalább tíz gúnymém születik belőle, fél óra múlva pedig százezrek szednek szét, és néznek hülyének, ha valóban úgy viselkedsz. Különösen igaz ez állami nagyvállalatok, önkormányzati cégek felelős vezetőjeként, hiszen miattuk amúgy is bedurrant állapotban van a kollektív hangulat, épp ezért talán felesleges is azt tovább hergelni.
Tiszta sor, hogy a BKK nem Budapesti Kommunikációs Központ, de egy szakember azért csak elférne a stábban, aki vásárra viszi a bőrét, vagy minden nyilatkozatot betűnként megrág, mielőtt még (újabb) bajt okozna. Nem árt ugyanis némi szociológiai érzék, kitapintani jog és erkölcs társadalmi differenciáit, hogy mennyire más megítélés alá esik az önfeljelentő hacker rendszerfeltörése az általános morál felől közelítve, mint amit a BTK. passzusai diktálnak. A közvéleményben egyébként is van egy erőteljes lelki elköteleződés a kisember vs. hatalom háborút látva, sosem a hivatalnak szurkolnak többen. Egy átgondolt kommunikációs stratégia számol ezzel, és letiltja az arroganciát.
Itt viszont egyszerűen felforrt a hűtővíz, odacsapták az öklöket az asztalra, és dühből nyomták le az első sajttájt, hogy meri őket egy ilyen légypiszok cseszegetni? Elsősorban a jó hírnéven esett csorba, a hiúság, ilyen ösztönös emberi kicsinyességek reflexe ez, mert a politikai síkra terelődés mozzanata már ekkor látható volt annak, aki legalább két lépésben képes előre gondolkodni. Kármentésként pedig azt kellene elérni, hogyha már felkavarja az állóvizet, minél kisebb hullámokat keltsen.
De aki szelet vet, az vihart arat.
Forrás: mfor.hu
A politikai sajtó játszóterébe kerülve pedig nekiugranak majd a véleményvezérek, amorf masszává pofozzák, mire kettőt pislantasz. A dühből amúgy elég jól ellátott, szinte csak azzal író, azon az oldalon jelenleg number one öklöző is ringbe szállt a napokban, sőt, cikksorozattá kezd dagadni a mérge. Nem tudni, hány menetet tervez még, de elég gyorsan elérte a chemtrail-szintet.
Első vádpontként a jószándékúságot kérdőjelezi meg, és ez ha nem is teli, de pontot érő találat. A hacker ugyanis nem egy mások után elpakoló, rendet teremtő entitás, nem azért keresi a rést a falon, mert aggódik az épület állaga miatt, erre ott vannak a belső IT-szakemberek, akik ezért a munkájukért - nagy különbség - fizetést kapnak. A hacker hobbiból, önfejlesztési szándékkal tör be (a károkozás, nyerészkedés motivációja szakzsargonban a cracker fogalomhoz köthető), fityiszt mutat, hetvenkedik a tudásával, megszégyeníti a profizmust a garázsból. Ebbe tökéletesen belefér, hogy leadja a drótot a médiának, hadd égjen le a balfék a világ előtt is, mint a rőzsebokor.
Sőt, ezzel gondoskodik a saját maga védelméről is, mert amikor kiküldik a fekete autót érte, a nyilvánosság segíthet az igazságtalan meghurcoltatás féken tartásában.
A sajtónak tulajdonítjuk ezen kívül a hatalom felett gyakorolt kontroll funkcióját is. Tiszta hangja persze sosem lesz, a watchdog küzdő és beavatkozó fél, politikai aktor, de az elviség - ugyan inkább kevésbé, mint többé - működik, az elvárások vele szemben világosak. Miközben egy hacker valószínűleg nem a közérdek eszmeiségét szem előtt tartva végzi a tevékenységét, és a sajtót sem a felelősségérzetétől vezéreltetve állította nyomra, ez utóbbival mégis az eredeti szerepkört találta meg, a kutya a csont után vetette magát.
Van egy közszolgáltató, ahol meglehetősen sok közpénzt szórtak el egy azóta teljesen leállított, hasznavehetetlen informatikai rendszerre, kell-e erről beszélnünk?
Legyinthetünk-e arra, hogy a huszonötmillás közbeszerzés ötlete el lett sumákolva a Fővárosi Közgyűlés előtt, a BKK kerítésen belül tartotta, miközben korábban a jegyértékesítési projekt kapcsán minden eurocentre külön kellett rábólintást kérniük?
Felelős magatartás-e látatlanban aláírni a garanciális javítás jegyzőkönyvét, amikor az első tesztidőszak után egy 450 tételből álló hibajegyzék született, tele elemi szintű problémákkal?
Érdekes-e, hogy mintegy 4000 felhasználó személyes adatait ellopták?
Széllel szemben még csak-csak, de ez itt a víznek árja, ezekre a kérdésekre csak egyféle válasz adható. Kivéve, ha valaki a várat védi, mert a szervilizmus a legjobbat hozza ki az emberből. Függetlenül attól, hogy mennyire visszataszítóan szentimentális ez a ragaszkodás, mennyire agyatlan ez a konstans kiállás a sajátjaikért, mindenképpen vicces, mert az elmeháborodottsága elérte az abszurd fokozatot. Hátradőlsz, és vigyorogsz a szatírán, ahol a tények összefüggésekbe gereblyézése helyett a feltételezések imaháza épül. Mi több, alig két nap után ez ott már elfogadott, kanonizált valóság.
Igazából egyáltalán nem meglepő, a komolyként nyilvántartott hazai közéletben a konteókra alapozott világkép általános jelenség, csupán az a kérdés, hogy valóban el is hiszi-e, amit prédikál, vagy a politikai marketingnek egy öntudattal rendelkező hirdetőtáblája, aki vagy a várható anyagi haszon reményében, vagy saját ideológiai meggyőződése miatt képes a legvállalhatatlanabb reklámszövegeket is felköhögni.
Ha már mindenáron összeesküvést keresünk, az vajon nem furcsa, hogy a botrány kipattanása után jó két héttel húzzák elő az asztalfiók mélyéről a hibalistát, meg beszélnek egy négy hetes tesztidőszakról? Ez önmagában rejtélyesebb, mint a rendszerfeltörés lehetséges politikai indítékainak kényszeres és kétségbeesett bizonyítási kísérlete, marcangolása, inkább kérdőjelezhető meg ennek az életszerűsége, mint az az egyébként elég hétköznapi eset, amikor egy sztori beesik az ablakon.
Forrás: index.hu
Ha mégis prekoncepciót gyártunk, a hangerőre érdemes leginkább figyelni, nem kicsavarni a potmétert a világból is. Szolidan elővezetve sunyi szellentésként gyorsan elillanna, de egy ilyen atomcsapás, hogy tulajdonképpen az egész vizes vébét akarták homokpadra fektetni a négyes-hatossal, még sokáig ver visszhangot az elmegyógyintézetben. Ha nem is igaz, ha nem is konyhakész, de mindenképp hihető elméletet kell összebarkácsolni, nem elvetni a sulykot, mert ha egyszer elkezdenek mozogni a téglák, összedől az egész univerzum.
Soros meg ott nevet majd a végén.
Utolsó kommentek