yossarian

este 10: villámok csapkodják a nyugati horizontot, de valahol északon, tőlem még mintegy 110 km-re a Mátra sötétbe burkolja tömör, kemény, kicsit kövérkés testét. Arrafelé igyekszem, szerintem megvár.

éjszaka, éjfél után: kísérteties atmoszférát kölcsönöz a pirosan villogó fénysorompó az amúgy is  világvége hangulatot árasztó magányos éjszakai tekerésnek. Elrobog a vonat, rögtön kettő is, fülembe a hitetlen kántál, én pedig taposom tovább. A Nimród most hallgat, zárva az életmentő bázis, talán az aratási szezonra kinyitják majd a Jászság legautentikusabb kocsmáját. Jászberény, majd Jászárokszállás után már alig észrevehetően emelkedik az út. Lesz ez ma még észrevehető is….

hajnali 4, Gyöngyös: pirkad, elválik az árny a fénytől. Szendvicsek (töménytelen mennyiségben), energiaital (egy akónyi), csoki (egy vagonnyi).

Nekimegyek A Hegynek. Idén először. Olyan is. Rögtön 3 tanulság: 1. táplálkozást elrontottam, nem egyszerre kellett volna mindent befalni (máskor bejött, most nem). 2. Idén ez az első huzamosabb hegymenet. Kapásból a határokon belüli legnagyobb. Megérzem a kihagyást. 3. Hegyen is tud fújni a szembeszél, még ereje is akad.

A Kékesről gyorsan leteszek, nem a pillanatnyi formámnak való. Majd legközelebb. Elég lesz Mátraházáig, onnan gyors lefelé Sirokig. Elkezd szemerkélni az eső is, de ez csak ijesztgetés. Sirok után „emelkedik-lejt-emelkedik-lejt” sormintát táncol az út. Kezdek rendbejönni, érzem az erőt a lábaimban, bár a felfelék azért továbbra is meglihegtetnek. De utolérek egy másik bringást, és emelkedőn jobb vagyok nála, így kis önbizalmat magamhoz engedek. Egerbe már frissen érkezem, összeállt a szervezetem.

reggel 9, Eger: kis kóla segítségével tervezem a további formajavulást. Bolt előtt kürtőskalács-árus, akiről egyszercsak kiderül, hogy egykori országúti versenyző, még a 60-as,70-es években a Sipi-féle (eurosport-kommentátor) generációval együtt tekert. Gyorsan szó esik fájdalomról, túlélési fortélyokról, erőtartalékokról, kanyarvételi technikáról. Bő félórás beszélgetés - így Eger belvárosának kerékpáros meghódítása most kimarad a programból -, de cseppet sem bánom, mindig jó az embernek a magafajtával összefutnia.

Szépasszony-völgye, majd a Mátraalja következik. Egerszalók, Kisnána, Domoszló, Abasár - gyorsan maradnak mögöttem a települések. Gyorsan fogy a vizem is. Kékkutak lezárva, ez újmódi divat szarrágó kishazánkban, úgyhogy házakból, veteményesüket gondozó idősebb asszonyoktól vételezek vizet. A táj elsőrangú. A nap viszont kegyetlenül éget, elszívja az erőt, az út pedig hol emelkedik, hol lejt, kiegyenesedni sehol sem akar. Már-már kánikulai meleg, a kaptatókon tüzet okádok, a pokol sem lehet ennél forróbb, mint a remegő levegő körülöttem.

déli 12, Gyöngyös: kis térképnézegetés. Köhögőroham, amiből akut hányingerbe kapcsolnak belső elektródáim – gondolkodok, hogy most tudnék hányni, de kifejezetten nem akarok…5 perc agonizációs periódus után megszületik a döntés: újra felfordult gyomromat szilárd étellel nehezíteni nem kéne, de menekülő megoldás energiapótlásra a fagyi lesz. Épp kapóra jön a Lidl, ahol jégkrémet óccsón kap a magyar, gyorsan be is nyakalok hát vagy 3-at, mellé ivójoghurt, na meg mezzsebben elfér a csomag keksz is, ami jól jöhet menet közbeni csemegézésre, ha már a gyomrom készen fog állni szilárd táplálék befogadására is.

Táskát nem hoztam ugye magammal, mert hegyen felfelé szeretek kiállni a nyeregből, az meg púposan kicsit macerás, a kis nyeregtáskába és a mezemnek a zsebeibe  pedig minden elfér, még a láthatósági mellény és a hosszúujjú mez is. Az már más tészta persze,  hogy ezúttal hegyre felfelé mégsem vittem túlzásba az állva tekerést, mert ahhoz persze erő is kell ám, azzal pedig ma – eddigre már legalábbis kiderült számomra – korlátozottan vagyok ellátva.

délután 2 óra, Szűcsi: egyórás doppingkúrám után Gyöngyösről elindultam Pest irányába, továbbra is a Mátraalján pötyögtetve.

A viharban az a jó, hogy kiszámítható. Ha van egy kis rutinja az embernek, és időnként ellenőrzi a felhők mozgását, akkor sok meglepetés nem érheti, pontosan tudja, mikor kell megállnia, meddig mehet még el. Gyöngyösről kifelé 3 felhőrendszer vett körbe, az egyik mélyen előttem szórta a villámait, a másik a hátam mögött slégan slisszolt el, de a harmadikkal kereszteztük egymás útját. Nemcsak azért, mert épp gyengébb formát fogtam ki mára, de mégis inkább én tértem ki az útjából, kerültem el az összeütközést. Ugyanez a gondolat, az összeütközés elkerülése kísérte végig gyöngyöspatai átvonulásomat is, ahol még most, két hónappal a konfliktus kiéleződése után is több rendőrrel találkoztam, mint egész utam során összesen. Rögtön a település bejáratánál ott posztoltak, de a városfalakon belül is bőszen járőröztek. Pont ekkor jött rám egyébként a „sárgát kéne dobni valahol” égető érzése is, de gyorsan eszembe jutott, hogy ezen a vidéken ez meglehetősen kockázatos projekt, úgyhogy kénytelen voltam a munkálatok elkezdésének határidejét módosítani.

Szűcsiben aztán tömény felhőszakadás, megérkezésem után két perccel már özönvíz, 5 perc után már kopog a jég a buszmegálló tetején, a villámok pedig egy 5 kilométeres sugarú körben találnak be…valahogy nem lenne jó most fedél nélkül. Egy bő órás kényszerszünet, mert az eső távozta után a villámok még vendégeskednek egy keveset, nekem pedig, ha elázni nem volt kedvem, hát megsülni sem akarok.

délután 4 óra, Lőrinci: …vagy Selyp, ezt a térképészek és a közútkezelő a mai napig nem döntötte el, így mást mond a térkép, és mást a tábla. Azért jó lenne dűlőre jutni, és Selyp városrésznek a nevét vagy ráaggatjuk az egész településre, vagy elfelejtjük, de ez az „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit”…na mindegy, a defekt nem ilyen finnyás, az „ha megígéri, akkor jön”. Gumicsere, pumpa elő, luftot neki! A Kenda belsőkkel alapvetően semmi baj sincs, egy aprócska szépséghibáját lehet csak felfedezni: olyan piciny szelepet sikerült ráoperálniuk, hogy a pumpám nem tudott kellőképpen ráfogni. Ez itt és most komoly problémának bizonyult, így vissza Lőrincire (vagy Selypre), pumpát, avagy kompresszort keresgélni. Először vagy 5 kilométeres gyaloglást prognosztizálnak a helyiek, de aztán szűkül a kör, végül megalkuszunk másfélben, és egy autómosóban. A kompresszorfejés közben jut eszembe, hogy én hülye, rossz szokásomhoz híven már megint elfelejtettem végigtapizni a külsőt, maradt-e benne tüske (az esetek 90%-ában nem szokott), úgyhogy míg kiforrja magát a megoldás, és újra megadja magát a gumi esetleg, maradok kompresszorközelben. Azalatt pont leszalad egy hamburger és 3 deci kóla.

délután fél 6, Hatvan: végigügetek a 21-esen, ugyanis az időveszteség miatt már komolyabb útvonalmódosításokra kényszeredek. Egy rövid szakasztól eltekintve az SPD-ből kilógatom a lábam, mert olyan szűk az út, és olyan nagy az autóforgalom, hogy bármikor leszoríthatnak, árokba tolhatnak, inkább nem kockáztatok.

este fél 7, Aszód, vasútállomás: 12-13 kilométer van mögöttem a 3-as főúton. Szél nem segített, erőm újra elhagyni készül, és egyébként is…vannak olyan utak, amiken az embernek az az érzése, hogy nem halad, még akkor is, ha egyébként igen. A 3-as főút, annak ez a szakasza ilyen rész, és még vagy 20 km várna rám ebből Gödöllőig. A vonat meg ugyanoda visz. Haladjunk akkor a könnyebb ellenállás felé!

este fél 9, Pest határán: repülök, bazdmeg, repülök! Honnan a fenéből veszem az erőt, milyen rejtett energiatartalékokat mozgósítok, hogy a fenébe regenerálódtam…fogalmam sincs. Csak azt veszem észre, hogy háromnegyed 8-kor elindultam Gödöllőről, jött Mogyoród, aztán Fót, most meg beértem Pestre, és a körforgalomban feltartanak az autók. Rohanok vagy 35-tel, olyan friss vagyok, mintha most indultam volna el, pedig már 300 van mögöttem, heggyel-völggyel, nádihegedűvel.

este fél 10, Nyugati: Megint állunk, vazze (MÁV)…este 20:50-kor elmegy az utolsó vonat is Szeged/Kecskemét felé. Nemhiába, szárnyvonal ugye, nekem meg beszélhet bárki is arról, hogy huszonegyedik század, meg Európa, mégiscsak lábszagú Balkán ez, akármerről is nézem.

Ceglédig legalább eljutok, onnan újra lábon, a vége így bőven 300 kiló felett lesz. Teljes Pest-Kecskemétet már nem vállalom be, „egy harapásra 400-as” formámat még nem mutattam/éreztem ma.

éjjel fél 1, valahol Nagykőrös után: este 11-kor ért be a „gyors” Ceglédre. Maradék csoki, és egy alma az infúziós tasakba, aztán go home! A villámok megint cikáznak, szabdalják az eget. Meg is állok, felmérem a kilátásokat. No dangerous, döntöm el gyorsan, aztán ledőlök a buszmegállóban. Idestova 30 órája nem aludtam egy szemernyit sem, megérdemlek félóra rövidzárlatot. Megéri, mert utána az utolsó 10-nek kipattant szemekkel ereszkedhetek neki, és élvezhetem az utolsó perceket is, nem kell álmosságba fullasztanom magam.

éjjel kettő, zuhany után, alvás előtt: rajzolom a térképem, elemzem a számokat. 350 km, 3000-3500 m szint: Kecskemét-Mátraháza-Eger-Gyöngyös-Gödöllő-Budapest…

A diagnózis megnyugtató, még mindig kellően beteg vagyok.

Ja, és megmaradt a csomag keksz…na, hova is menjünk legközelebb?