yossarian

A boszorkánytól féltem, a bohócot viszont szívből utáltam. Az egyik azóta se változott, sőt, ahogy megértettem, miért, csak fokozódott.
Persze ahol a rejtegetett, odúba bújtatott lélekmocsok, a legrohadékabb zsigeri indulataink levezetése zajlik, bármennyire is álcázzuk vidámsággal, öltöztetjük kedélyes ebéd utáni lustálkodásba, a bajszos igazgató mandzsettagombos szmokingjába, minden díszes pompája ellenére marja a sav a gyomrunkat, mérgezi értelmi immunrendszerünket, gyilkolja humanitásunkat. A sötét oldalon szabadjára engedjük legrosszabb ösztöneinket, kiröhögjük a félkegyelműt, megbámuljuk a torztestűt, kínozzuk a nem is nekünk rendelt jószágainkat, fitogtatjuk hiúságunkat.
Vastagra kihúzva a szája, rákos daganat az orra, színek kavalkádja a ruhája, nem is titkolja, ő egy idióta. Jogelődje az udvari bolond, akinek mítoszvilágában gyakran saját gazdájánál is agyafúrtabb, éles eszűbb, csalafintább figurára bukkanunk, az élet igazságtalansága, hogy a királyoknak ebben is kijárt a nívó, a nép szórakoztatására pedig csak a selejt jutott. Hülyéknek hülyeséget, és bár sosem volt egymástól távol, egy idő után ennek a kifejezésnek mindkét tagja igaz lett, a másodikhoz teljesen hozzá hasonult az első. Léc alatt csattan, kiszolgálja az alantas igényeket, majd ez a rossz tradíció öröklődik, szivárog, fertőz, ahogy kisgyerekként belépsz a mézeskalács házikóba. Elvarázsol, megtéveszt, becsap, elaltat, és ha nem figyelsz oda, sosem ébredsz fel. Foglya maradsz, cukorbeteg leszel, a szirupon kívül más, összetettebb, táplálóbb, tartalmasabb, egészségesebb étkek befogadására, feldolgozására, megemésztésére esélytelen. Fejlődés közben megrekedve, már nem zigóta, de még nem is ember.
A bohóc lehajol, és nem felemel. Görnyedő hátú kisiparos, a porond kollektív bűneinek előkelő helyen szereplő közvádlottja, a bugyutaság reprodukciójának trampli napszámosa. Ha tudatában van, annál rosszabb, a gügyögés bepelenkáz örökre, csak az értelem ébreszt értelemre.
Sose nézz le a kisgyerekre, inkább reptesd egyre fentebbre!