yossarian

Elkövetkezett hát megint az ítéletnap. Urnához szólítanak az állampolgári lelkiismeretet ostorozó kenetteljes fanfárok. Mindenkinek el kell menni - hangzik az ostoba dallam -, a közösség iránt érzett felelősség, sorsunkat saját kezünkbe vehetjük, bla-bla-bla… Hát nem, nem kell elmenni. Sőt, nem is szabad. Viszont mielőtt destruálnánk a demokrácia étoszát, rovancsoljunk egy kicsit. Az elmúlt négyet, nyolcat, tizenkettőt, húszat, akárhányat. Nem állna szándékomban fukarkodni a dicsérettel, de nem én tehetek róla, hogy a bizonyítványokban csupa karó, néhanapján egy-egy kegyelemkettes található.

 

mszp – (b)alvilág: nyolc év alatt nagyobb pusztítást végeztek, mint török-tatár-szovjet együttvéve. csak úgy szemezgetve a balhékból: állami fejőstehénnek nézett bkv (máv, posta, budapest airport, stb.); ifjúsági minisztériumból jópofizva lopkodó pimaszgyerek Zuschlag; Eu-s pályázati pénzek megcsapolása a privát boldogulás elősegítésének céljából; Veres János, egykori pénzügyminiszter üzlettársa, az igazságszolgáltatás elől a Lipótba menekülő Kabai és a Magyar Honvédség töltényhüvelybiznisze, amit még a börtönből is instruált a nyírségi keresztapa; Gyurcsány úszómedencéje, annak áfa-tartalma; Altus zrt.; Kiss Péter és a lesejtezett szálloda; Szekeres Imre seggrészeg performansza a Gripenek üdvözlésekor, NATO-fejesek jelenlétében; önkormányzati ingatlankótyavetyék; nemzetbiztonsági botrányok…végtelen a sor, dolgoztak a fiúk.

közben a marsall-bot is a kezükbe volt adva. az utóbbi egy év tűzoltása eredményes volt, a ház végül megmaradt, bár elég rendesen megmarták a lángok imitt-amott, viszont a vizesvödröket verítékes munkával nem a tisztikar adogatta kézről-kézre, ez ugyanis soha sem a tisztikar dolga, hanem a végsőkig kifacsart, megsarcolt dolgozó népé. a dicséret tehát őket illeti, nem a felsővezetést, annál is inkább, merthogy az elitnek a tűzgyújtásban is elévülhetetlen érdemei vannak.

még 2004-ben jött egy Brutus, kést döfött málé nevelőapjába, és új világot hirdetett. a nevelőapa csak folytatta a nemzeti hagyományokat, az egyre inkább oxigénhiányos tesze-toszáskodást, Brutus ezzel szemben a tettek mezejére készülődött. csak soha nem ért oda. reformok, átalakítások lettek kilátásba helyezve, amik aztán el sem indultak, vagy ha elindultak, akkor eleve elbaszott koncepciókkal (eü., oktatás), és ezek is befulladtak egy idő után. Brutus az ellenzéket okolta a bénultságért, miközben ő szíjazta bele saját magát a rokkantkocsiba. közben hányt még egy őszödi beszédet, aztán tüntettek a szaga miatt, amiért ő elnézést kért, de hát aminek ki köll jönni, annak ki köll jönni…aztán egyszercsak jött a tűzoltóbrigád, Brutus ment, most meg már a tűzoltóbrigád készül lelépni.

 

fidesz-kdnp – az újravarrt szűzhártyájú szűzlány: utcahosszal állnak nyerésre, csak az arány kérdéses. kétharmados győzelmük esetére baloldali értelmiségiek egy csoportja már pánikol, és atombunkerekben halmoz fel többévnyi hideg élelmet és megfelelő mennyiségű vízkészletet. félelmük eltúlzott, mert bár a nagyvezír előző négyéves uralkodása nem volt mentes a magamutogató hatalomszeretettől, egoista máztól, és az állami intézményekben dúló „egészpályás letámadás” megsemmisítő erejétől, amivel saját embereiket tolták fel vezető pozíciókba, a nagyvezír mégsem hitler, hazánk nem egy weimar, és a mai európa sem az első világháború utáni rendezetlen hatalmi káoszban téblábol. ha a nagyvezír elélvez önimádatában, az az ő dolga, maximum a tükre reped meg szégyenében, mi meg jól kinevetjük. az meg a mi dolgunk. ha pedig egy intésével akarná önmagát alkotmányos atyaúristennek kikiáltatni, az eu majd úgyis kioszt neki egy körmöst. az meg az eu dolga.

nagyjából hasonló csapat fog összeállni ezúttal is, mint annak idején, ugyanazokkal az emberekkel. annyi különbséggel, hogy az iq-bajnok kisgazdák ezúttal hiányoznak, visszamentek kapálni szerencsére. de a közszájon forgó nevek (Matolcsy, Pokorni, Varga, Martonyi) már mind melegedtek bársonyszékben, és feltűnt a régi harcostárs, Pintér Sándor, volt és leendő belügyér is, aki micsoda véletlen, éppen mostanában szabadult meg egyébként marha jól jövedelmező biztonsági cégétől. ő az árnyékember, aki egyrészt a kormányzati elképzelések, személyi döntések körüli bizonytalanságot, homályt is jelképezi, másrészt a fidesz becsületes ártatlanságán is satíroz egy kicsit. merthogy őt magát kapcsolatba hozták a 90-es évek közepének sajátságos magyar aranylázával, az olajszőkítéssel, de ezen kívül is gazdag a lajstrom a jobboldalon: ezüsthajó, Josip Tot és Kaya Ibrahim, szőlőhegyek és kavicsbányák, bábolnai gazdaságok, autópálya-pénzek (örök sláger), kreált megfigyelési ügyek, stb. az idő távlata megszépíti az emlékeket ugyan, meg hát a show-t annak idején a kisgazdákkal vitették el, de az elefánt nem felejt.

azt sem felejti el, hogy a 2006-os választások két fordulója között a nagyvezír, ha nem is ezekkel a szavakkal de azt mondta, hogy mivel rájött, mennyien utálják őt, ezért legyen miniszterelnökjelölt más on the right side. most viszont nyeregben érzi magát újra, csak a szeretethullámokat fogja, és fel sem vetődik, hogy más is vezethetné a csapatokat. pedig nem őt szeretik jobban, csak másokat jobban utálnak nála.

 

szdsz – a temetetlen halott: talán 94-ig éreztek valamit a liberalizmusból, de attól kezdve minden cselekedetük saját maguk gyászszertartása volt. az utóbbi évek hedonisztikus korrupciócunamijában nyakig fetrengtek ők is, a bkv-botrány csak egy a sok közül. Demszky szétvert egy várost, de épített egy utat saját házához. mindkettőt közpénzből. Kóka még minisztersége előtt hízott az állami csecseken, a fővárosi kerületi ingatlanpanamákban meg az altisztek fürödtek szarásig. Kuncze már az első lékek megjelenésekor menekülőre fogta, aztán Demszky-interregnum, majd Kóka, Fodor, egy elnökválasztási csalás-operett. kékmadárnak kékcédula. közben álhiszti, ki a kormányból, de be-beszavazva. hoztunk is, meg nem is. és miközben ilyen sámáni, távgyógyító-gyurcsóki módszerekkel próbáltak meg egy jó évtizede halott pártba életet lehelni, nem vették észre, hogy ők lettek a magyar politikai élet budapest tévéje. ez a folyamat teljessé vált egy középszerű pártkatona elnöki posztra juttattásával, aki megdugatta a vizet a tűzzel, és született belőle egy torz zombigyerek, mdf-szdsz tandem néven.

 

mdf – a sokéjszakás szűzlány: ha Dávid Ibolyát kurvának titulálom, az talán erős, de mindenképpen igaz megállapítás. persze, egy pár mondatos történeti kerettel körbemagyarázva. azzal a kultikussá vált hvg-címlappal kell kezdeni, valamikor 98-ban, amikor egy Orbán-zakózsebből kibukkanó, szirmok nélküli Ibolya-fej virított az első lapon. az antalli-örökség ekkor már bőven süllyesztőben. a 2002-es választási vereség után előbb csak durca, aztán haragszomrád, majd nyílt ellenségeskedés nyitott frontvonalat a jobboldalon. oszt jónapot! 2006-ban a szavazatokkal való kufárkodás nagymestere, a tisztelet társasága és maga Schmuck Andor vette kezelésbe Ibolyáékat. meg is mentette őket, a tulipán (ekkor már bőven ibolyába csomagolva) még mindig nem lett az enyészeté, pedig ekkortájt már nem csak a gyökérzete volt kirohadva. a két forduló között akarta visszaédesgetni Ibolyát Orbán a kihűlt nászágyba (ez a már előbb említett „rájöttem, hogy utálnak engem” projekt), de kétségbeesett kísérlete eleve kudarcra volt ítélve, kapuzárási pániknak vegyük inkább, és nézzük el neki.

az utóbbi évek aztán zajosan teltek. amilyen kicsi párt, annál nagyobb szelet vetettek: ud. zrt. ügy, ez a mai napig tisztázatlan lehallgatási botrány, állandó tagcserék a frakcióban, ami olykor megszűnik, olykor újjáalakul, egy úszógatyában rendőrrel dulakodó, feszület előtt egy szál pöcsben fotózkodó képviselő leigazolása, a jobboldal szemében népnyúzó Bokros rehabilitálása, köré rajongói klub szervezése…hogy végül összefeküdjön Ibolya az ősi ellenséggel, a még megmaradt szdsz-martalócok szarrá vert talpasaival.

hogy ez kurválkodás-e? mi az hogy? nagyon is.

persze, ebben az is benne van, hogy Ibolya jól megérezte a posztmodern politika előszelét. merthogy ezek a szép nagy eszmék, ideológiák (konzervatív szociáldemokrata, liberális) idejétmúlt, használhatatlan vackok, kimúlóban vannak, ugyanis a kurvajól felépített világképük nem képes választ adni bonyolódó életünk minden egyes kérdésére. sőt, egyre kevesebb választ adnak, csak mantrázzák a polmarketinget, mint amway-ügynök a szappan-miatyánkot. a szavazatnak meg árat lehet szabni, és ha valaminek értéke van, akkor abból egy kapitalista társadalomban áru lesz. lehet köpönyeget cserélni, liberális Orbánból konzervatív pártvezetővé válni, szociáldemokrata kisz-esből nagytőkés vállalkozóvá, majd mszp-s kormányfővé avanzsálni, antalli vérvonalat bokrosi génekkel keresztezni.

más kérdés, hogy ha annyiszor áll ki tűsarkú cipőben, miniszoknyában a sarokra valaki, mint Ibolya, akkor hányan hiszik el még neki, hogy ő valójában férjhez akar menni?

 

jobbik – az agresszív kismalac: az utóbbi hetekben sikerült összerúgni a port mindenkinek velük, úgyhogy kissé elszigetelődni látszanak, de biztos bejutók, és a parlamenti légkörben kénytelenek lesznek szelídülni valamennyit. persze, eu-konformak nehezen lesznek ilyen indítás után. garmadával felgyülemlett problémákat vetnek fel, csak éppen reális választ, olykor semmilyen választ nem képesek adni ezekre a kérdésekre.

van-e cigányprobléma? van bizony, egy puskaporos hordón ülünk, na de mit csináljunk ezzel a hordóval? ügyesen ürítsük ki, hogy senki ne sérüljön, vagy robbantsuk fel? maga a jobbik, hivatalos pártként nem akar robbantani, a mögötte lévő gárda viszont már tartja a kezében a kanócot és a gyufát, a szimpatizánsok egyike-másika pedig nyilván nem is fogná le a kezüket, ha erre kerülne sor. reális válasz ez? aligha.

van-e antiszemitizmus? van, ha akarjuk. az antiszemitizmus manapság egyrészt értelmiségi hascsikarás, másrészt hülyegyerekek olcsó játéka. a jobbik a hülyegyerekeket vállalta magára.

van-e probléma a multinacionális tőke kizsákmányoló mentalitásával, a külföldi vállalatok túlzott állami támogatásával, adókedvezményeivel, a hazai vállalkozói szektor alulfinanszírozottságával? van bizony. a multinacionális vállalatok tökeit már nem most, hanem bejövetelükkor sokkal jobban meg kellett volna szorongatni. mára kiszipolyoztak minket, és mindenkit, de ez valójában globális probléma, a gazdasági szereplők és a politikai hatalom harca a világ valóságos irányításáért, amely talán már el is dőlt. van-e a jobbiknak olyan értelmiségi holdudvara, intellektuális tőkéje, hogy kezelje, egyáltalán meglássa ezt a problémát? aligha.

 

lmp, civil mozgalom – az elsőéjszakás szűzlány: a politikusi pálya is egy szakma, ezt is meg kell tanulni, legkézenfekvőbb példa erre az elmúlt húsz évünk, ami a számtalan egyéb ok mellett azért is lett olyan, amilyen, mert akik belecsöppentek, fingjuk se volt hozzá. és akkor megérkezik egy csapat, akik büszkék ártatlanságukra, miközben csak az van nekik. egyébként ugyanolyan csillogó szemmel, de zéró jártassággal akarnak nekiugrani a népboldogításnak, mint húsz évvel ezelőtti elődeik tették, azt tapasztalhatjuk, mekkora sikerrel. a vagyonátmenekítők most legalább kimaradnának a buliból, leginkább azért, mert már nincs vagyon, nincs mit átmenekíteni. csak az újak vannak, de ők legalább tiszták, hófehérek, ma született bárányok. ma még. de aztán eljön a holnap, a holnapután, és koszolódik az az irha, barátaim.

 

 

Nos, ez a menü. Kezedben a papír, az enyémben már nincs, széjjeltéptem frissiben. Mondd, hogy szar ember vagyok.

Ezek után, hogy elolvastad az étlapot. Elédöntöttem, mint a börtönökben teszik a legutáltabb rabbal, akinek a kajáját a cellatársai a wécé-csészébe borítják, és amikor már tényleg nem akar éhen halni, onnan kell megennie.

Mondd Magyarország, te is a wécéből akarsz enni?

 

Nem jelent meg a gondolat, pedig ereje lenne, ilyen húsz év után ráadásul minden tekintetben legitim. A választás eredményének kritériuma az elsőfordulós legalább 50%-os, a másodikfordulós legalább 25%-os részvétel. Ez minden választási körzetre igaz. Ha nem jön össze a 25, akkor meg kell ismételni, egészen addig, amíg egyszercsak beindul a számláló. Ha kell, akár az idők végezetéig beállhat egy ilyen végtelenített ciklus, de pár ilyen eredménytelen kísérlet után el kellene gondolkoznia a politikai elitnek, hogy vajon a helyükön vannak-e, érdemes-e üres lelátók előtt fociznia a válogatottnak.

Mindez persze momentán nem realitás. Általánosságban 55-60%-os részvételi arányt jövendölnek, az újkori demokráciánk legrosszabb eredményét. Kevesen vagyunk, de nem elegen kevesen. Senkinek eszébe nem jutott, hogy az általános hányingert számszerűsítve amellett kardoskodjon, hogy ne menj, tépd szét, tiltakozz. Hogy miért akarunk mi elmenni egy meccsre, kiülni a lelátóra, és nézni egy olyan csapatot, amelyik nem fut, unalmasan passzolgat, kapura egyáltalán nem lő, bundázik és eladja a meccseit?

Nekem ne mondja senki, hogy állampolgári kötelesség. Ez csak duma. Süket duma. Ti, közérdekről papoló szentfazekak, akik csak a lelkiismereti mannátokat hozsannázzátok, érvek és logika nélkül, kezdjetek el gondolkozni. Nem a bebiflázott úrigyerek-szövegeteket nyomatni, meg térítgetni. Ez nem hit kérdése.

Arról itt meg csak pár szót elejtve, hogy a demokrácia gyakorlata is nevetséges, a görögök 500 fős Vének Tanácsában még helytálló cserépszavazás intézményének elvén a mai napig működtetett metódus valójában egy álszent, négyévente megrendezésre kerülő népi társasjáték, ahol a már nem 500, hanem sokkal több miatt súlytalan vagyok, a valódi kérdéseket fel sem teszik, szurkolásra és rajongótáborokra egyszerűsödik, butul a képlet. Csak az elmúlt száz évben lezajlott néhány technikai és társadalmi forradalom, viszont a demokratikus jogok gyakorlásának lehetővé tételében a politikagyakorlat ezt nem tudta, de talán nem is akarta lekövetni. Kompetencia alapú választójogot, és a modern kommunikációs eszközök használatát követelni ma már nem eredendő bűn.

A választás joga pedig az enyém, mint ahogy a nem választásé is. És ha már nem tudok leadni üres szavazatot, mint pl. a spanyol választási rendszer lehetővé teszi, vagy a jó ízlésem visszatart a kurvaanyázástól, legalább hadd tehessem meg, hogy ha nem akarok, akkor ne menjek el választani.

 

Mondd Magyarország, te is a wécéből akarsz enni?