yossarian

Miniszterelnökünk jellemzése egy emlékezetes februári nap óta nem okoz különösebb nehézséget, de nyilván egykori barátja, oligarchája, tolvajtársa nem volt egzakt, médiaüzenetként ugye elsősorban tömörségre kell törekedni. Mélyebb analízisben nyugodtan színezhetjük tovább a képet, hiszen így lesz teljesebb, őszintébb, még ha nem is szép, ám ez utóbbiról mi nem nagyon tehetünk. Ráadásul a mi ecsetvonásaink már finomabbak is lehetnek, de azért kell oda a durva szénrajz feltétlenül, nélküle történelmet hamisítanánk.
Nárcisztikus, paranoid geci. Durván hangzik? Pedig true story, mindegyik szót külön-külön is alá lehet támasztani. Persze ez még mindig nem komplett portré, azt majd egy pár évtized múlva az épp aktuális törökgábor fogja megfesteni, mindenesetre ettől a vázlattól alapjaiban már nem fog eltérni, csak részletesebb és plasztikus lesz.

Fénykép: Wikimedia

Aki Orbán Viktort lájkolja, persze már veti a kereszteket, kavarog benne a felháborodás, és darálóba küldené az istenkáromló sorokat. Egy nagyon fontos jelzőt ugyanis kihagytam, aminek ő amúgy nem a hiányát fájlalja, sokkal inkább a foglya.
Szemfényvesztő.


Ez az egy szó, illetve tevékenység teszi lehetetlenné, hogy azt mondjuk en général, hogy hülye Fideszes. Vagy hülye Dékás. Vagy hülye eMeszpés. Természetesen léteznek hülye fideszesek, hülye gyurcsányisták, nem is elhanyagolható létszámban, és a világ dolgát megkönnyítené, ha ők lefednék a politikai táborok egészét, de valójában ők kisebbség, a nagyobb hányadot a szemfényvesztettek (ez mennyire jó, és ide pontosan illeszkedő, 100% kompatibilis szó) viszik el.
A kulcsmomentum az érzelmi kötődés, vagyis amikor van eszed, mégsem használod. Amikor lájkolod a Viktort (a Ferit, a Trumpot, a Gerit), akkor te szereted őt. Ez veszélyes, harsogná a füledbe egy valóban közszolgálati narrátor, mert a politikával neked nem az a feladatod, hogy szeresd, hanem az, hogy racionális döntéseket hozz!

Alkati kérdés amúgy, nem feltétlenül tehetsz róla, nagyon leegyszerűsítve ezt rajongásnak nevezik. Egy torz, a szurkolói-szimpatizánsi szférán túli érzület, amit megtalálsz a popkultúrában (zene, film, stb.), a sportban, és persze megtalálsz a politikában is.
No és – külön kiemelendő – megtalálod a vallásban természetesen. A történelmi egyházakban ma már kevésbé, külsőleg idomulni igyekeznek a valósághoz (miközben a túlbuzgó megszállottság mindig is sajátjuk volt), de az újhullámos felekezetekben, a karizmatikus közösségekben nemhogy titkolnák, egyenesen rájátszanak, és ezzel adják el a portékáikat.

Németh Sándor = Orbán Viktor = Cipolla? Bizonyos értelemben igen, hiszen a gyakran emlegetett szektásodás minden ismertetőjegye megtalálható a repertoárban. Hatásvadász külsőségek, amelyek már az ideológiát (vagy a hitet) is háttérbe tolják, és hát maga a kulissza válik lényegessé. Hány új bárányt lehet megtéríteni, hány szavazót lehet mozgósítani? A demagóg blöff maga a permanens kampány, a leadott szavazatok pedig a populizmus egyetlen, igazi mérőszáma. A közjó, vagy a mindenható dicsőítése már csak kamu, egyre kopottabb hivatkozási alap, kvázi-apropó.
Bálványozás persze van, de az nem egy spirituális entitás, hanem a vezető felé áramlik. Ez a karizma, ez a fellépés, ez egy képesség. Képesség a befolyásolásra, képesség a rajongói túlfűtöttség betakarítására, leszüretelésére. Nem képesség a felelősségteljes döntések meghozatalára, nem képesség a stratégiai látásmódra. Vannak persze szerencsés együttállások, ilyenkor beszélünk államférfiakról (nonpc alarm!), de idehaza azért ehhez minimum száz évet kellene visszamennünk az időben.


Aki Orbán Viktort lájkolja, vagy hülye, vagy szereti, meg nyilván van a kettőnek közös halmaza, metszete is. Ugyanakkor a tiltakozásra formálódó ajkakról leolvasni a kérdést, lehet-e egyszerre szeretni, és egyben az ésszerűséget is fenntartani?
A szerelem bolonddá tesz, nótázza az egyik legodaadóbb rajongó, és a szeretetének ilyen explicit projektálása nagyjából el is dönti ezt a dilemmát. Nem lehet letagadni persze, hogy olykor-olykor találkozunk érvvel érvet szembeszegező, a hagyományos vitakultúra kereteiben maradó, logikus összefüggés-keresésekkel, amely láttán nem is az előbbi kérdés merül fel bennünk, hanem sokkal inkább az, hogy lehet ezeket az embereket mégis átverni a palánkon napról napra?

Mert hogy át vagy verve, az világos, mint egy pofon. Az átverésnek nem is a ténye, hanem a minősége a hajmeresztő, mert még a papucsállatka is detektálja, ha ennyire hülyének nézik. Téged viszont nem zavar, ha
- Felkérdezik a magyar kormányt jogállamiságból (bőséges hibagyűjtemény rákattintásra), mire migráncsozik egyet, terel, teljesen másról süketel;
- Soros (kattints bátran, ott vár mögötte Finkelstein haverja, aki maga vallja be, hogy kamuztak);
- Szijjártó az arcodba csapja, hogy magánszféra, amikor egy állami pénzekkel kitömött vállalkozó jachtján épp pár tízmillióval korrumpálják;
- Napi 100 áldozatra, lakosságarányos halálozásban tragikus európai dobogós adatainkra legyint a miniszterelnök, hogy istenes a helyzet, és miközben az aktuális felmérés lenne a fontos, még mindig egybemossa a tavaszi adatokkal a jelenlegi számokat;
- Ráveri az egészségügyi dolgozókra a felkészülést ért kritikákat (aki őt bántja, az orvosokat és az ápolókat bántja), miközben a beszerzés-felkészítés-szervezés minisztériumi felelősség;
- Elveszik az egyetemi autonómiát, politikusokat tesznek a működtető kuratóriumokba, a korábbi vezetés javaslatait leszarják, majd amikor jön a #freeszfe, széttárják a kezüket, hogy mi csak modellváltottunk. Ahogy az MTA-nál is, ja, erőből, senkivel sem folytatva érdemi párbeszédet, bakancsot a pofájukba!
- A kisstílű szívózás mindennapossá válik: jogerősen megítélt egymilliárdot tartanak vissza, egyúttal küldik a selyemzsinórt, ahogy más helyekre is;
- Civileznek, azóta a törvényt már az európai jog el is kaszálta, közben egy valódi csahos kutya, akinek bármilyen valóságos civilséghez még érintőpontja sincs, hízókúrát tart az állami vállalatok köldökzsinórjából, és CÖF néven oridzsinál kormánypropagandát folytat, a kádári agymosást séróból alázva;
- Mészáros Lőrinc, már-már nokomment kategória, hiszen egymaga szimbolizálja a nemlopás szűzi erkölcsiségét, és ennek a rendszernek a szeplőtelenségét;
- Stadion, ebben a nagyságrendben szintén egyfajta Lölő, abszurd hájtömeg, sok testi hibával;
- Sajtó, sajátos értelmezésben;

Valóban feltételezhetünk megfelelő agyi mechanizmusokat, működést, kontrollt, miközben a fenti – amúgy csepp a tengerben – jelenségekkel találkozol, és nem hőkölsz hátra? Biztosan racionális alapon mérlegelsz, és nem deformálja az értékítéletet érzelmi elfogódottság?
A szerelem bolonddá tesz, de az beszarás, hogy ennyire. A mértéke az ijesztő, a groteszkbe átfordulása. Hogy tényleg elhiszed, amikor jön a miniszterelnök, és az ő hatalomgyakorlását ért kritikákat rávetíti a teljes magyar nemzetre, buzog-forr benned a vér, gyülekezzetek ó ti dicső magyar őseim, feszítsétek hátrafelé is nyilazó íjaitokat, mossuk le az ezeréves államiságunkat ért gyalázatot! Vágod, hogy valójában nem Szent Istvánt, hanem Orbánt basztatják? Dehogyis vágod, mert szerelmes vagy, neked bocsánatos hiba, szerelmed tárgyának, vagy ha úgy tetszik, idealizált alakjának ellenben történelmi, országrontó mértékű bűne.

Azt értsd meg, ha lehetséges egyáltalán az áhítat mögé kiabálni, hogy ez a szerelmetes sok év, és mellette a politikum általános populista trendje olyan őrületet teremtett, úgy megcsavarta a normalitást, amit te ugyan nem érzékelsz, de attól még valóság, valósága sok nem szerelmes embernek. A kritika, a kérdőre vont tekintetek, a felháborodások nem a preorbáni időket követelik vissza, hanem az észt, az ésszerű működést.
Igen, a tiédet is!

Hogy NERjem az arcotokba… #009, parental advisory explicit content