yossarian

-  Fél háromkor kelünk, fél négykor indulunk...nem, fél négykor kelünk, fél ötkor indulunk. Augusztusi éjszakákkal még nagyvonalúskodhat az ember. De az biztos, hogy nem éjfélkor kellett volna elaludni, bár lassan megtörhetetlen hagyomány, hogy kerékpározás előtt nem fárasztjuk el magunkat túl sok alvással.

-  A kukoricacsuhéragaccsal bemázolt aszfalt monoton surrogásától csak a 44-esre ráfordulva szabadulunk meg, cserébe kapunk egy-két kamiont, némelyiket a komfortzónánkban, a kellemestől sokkal intimebb közelségben. Mégis felülírjuk az eredeti terveket: nem kerülünk Tiszaföldvár felé, Szarvasnál sem megyünk Mezőberénynek, mert a vártnál ritkásabb, elfogadhatóbb a forgalom. Így nyerünk -20 kilométert, ami a mai penzum végelszámolásánál még igen jól jöhet.

-  Szarvason vízparton reggelizünk. Fél kilenc körül szedelőzködünk, a város különben piciny ékszerdoboz: parkok, kis csurgók, ápolt kertek mindenfelé, a múlt század első évtizedeinek szecessziós stílusú épületei ékelődnek közéjük. Az utak mentén kígyózó, teli, már szinte közlekedési dugóba fulladó kerékpárutak. Az egész várost körüllengi valami nem evilági, békebeli, nyugalmas tempó, és azt hiszem, ezekre a házakra egész évben mosolyog a Nap.

- Szarvas után a 44-es néhol ad, néhol elveszi a kerékpárutat. Ahol van, ott sem mindenhol használható. Erős 50-es van előttünk Békéscsabáig, unalmas alföldi síkon, település nem igen szakítja meg a kukoricaföldek és búzatáblák egyhangú egymásutánját. Békéscsaba előtt vagy jó 10 kilométeren keresztül még egy apró kanyarba sem torzul el az országút, az ellenszél viszont kóstolgat minket. Alkalmam van visszaemlékezni az 500/24-es lefulladásra, hiszen ugyanazt a tájat talpaljuk. Mentálisan keresztül is fut rajtam az akkori elkészülés, de csak néhány percre, és már rázom is le magamról az emlékeit. Az okokat feltártuk, rossz helyen voltunk, és legfőképp rossz időben, a mostani túra egészen más kontúrok mentén épül fel.

- Békéscsabán visszafelé kellene felszednem a fonalat, és megtalálni a Gyulára vezető kerékpárutat. Félig-meddig sikerül csak, mert egy utcával hamarabb fordulunk le, így az irány jó ugyan, de egy kiserdő után a kukoricatábla mellett az út egyszer csak elfogy. Tábla nem volt korábban, csak egy 110-es sebességhatárt jelző, ez egy tsz-bekötőtől mondjuk nem is rossz...Nincs más hátra, fel a gyorsforgalmira, tábla hiányában a rendőr esetleges akadékoskodása sem probléma. Végül gyorsan megleljük a számomra már ismerős szervizutat, és fél 1 körül megérkezünk Gyulára.

- Sör, csokis mogyoró, sajtos croissant a dőzsölés tárgya, helyszíne pedig a vár, várfürdő melletti árnyas park. A kialvatlanság talán először üt meg egy kicsit minket, ám komolyabb sziesztára nincs idő. Egy fénykép a várnál azért még belefér. Utána viszont irány a határ!

- A szlovák vagy az osztrák határral ellentétben itt még posztolnak egyenruhások, de egy személyi igazolványra vetett gyors pillantás, és a célt firtató kérdésre adott turistaválasz elegendő a boldogsághoz. Amúgy is ritka madarak vagyunk a kerékpárjainkkal, és amint a másik oldalon tapasztalni fogjuk, a kerékpáros túrázás a legtöbbek számára ismeretlen ezen a tájon. Mindenesetre túl vagyunk utunk egyhatodán, és a magyar-román határon.

- Bár a táj jellege szinte semmit sem változott, ugyanúgy kukoricatáblák és búzatarlók között kanyarog, mégis – talán csak az idegen ország friss illata, pillanatnyi élménye, na meg a hátszél is teszi – fellelkesülten karikázunk, egyik kis falut a másik után elhagyva. Tágas a horizont, belátjuk a környéket egyik településtől a másikig. Bőven tudunk beszélgetni, mert bár a 79A jelzésű út a 44-es önazonos folytatása, autók vagy kamionok csak 3-4 percenként sepernek el mellettünk, biztonságos oldaltávolságot tartva.

- Bizony, azok az itthon rettegett és közutált vadbarom román kamionosok saját birtokukra lépve megjámborodnak, és még távolról apró, figyelmeztető kürtszóval jelzik is jó előre közeledtüket, hogy ne akkor ijedjünk meg tőlük már, amikor mellénk érnek. Ez egyébként az egész országra jellemző, és háromnapos tekerésünk során végig tapasztaltuk, hogy a dudát sűrűn, de primer funkciójának megfelelően nem ijesztgetésre, hanem kifejezetten csak figyelmeztetésre használják az autósok, ha kerékpárossal találkoznak.

-  Chisineu Cris az első nagyobb település, ahova megérkezünk. Telefonálni próbálunk, de szolgáltatót nehezen akar váltani a készülék, még a menü is le-lefagyogat. Körülöttünk kisvárosi nyüzsgés, és magunkban latolgatjuk az elkövetkezendő bő egy napot, amíg magyarlakta területekre nem érünk majd, hogy vajon mennyire verhetjük nagydobra nemzetiségünket, mennyire van jelen a hétköznapi emberek életében a román-magyar ellentét. A román nyelv ismerete mindkettőnk esetében igen komoly, majdhogynem anyanyelvi szinten van, kimerül a „köszönöm" szó (merci – és ez meg ugye francia jövevény) használatában. Ránk ragad még menet közben a biciclisti (kerékpárosok) kifejezés is, amikor egy kis házból 3-4 csodálkozó arcú kisgyerek fut ki az út mellé, lelkesedve mutogatva ránk. Nos, nem erre a tudásanyagra szokás azt mondani, hogy ennyivel eladni már nem tudnak minket...

- Kifelé benézünk egy kereszteződést, így pár kilométert tekergünk rossz irányba, de mivel a szél iránya sem tetszik különösebben, még időben korrigálunk. Továbbra is a 79A a vezérműtengelyünk, és lassanként változik a táj is körülöttünk: kibontakoznak a háttérben a hegyek, és apró kis lankák már jelzik, hogy következő két napban nem lesz nyugtunk, nemcsak a távolságokat, hanem komoly szinteket is le kell győznünk. Ránézésre ugyanaz az érzés fog el minket, mint amikor Gyöngyösnek tartunk, ott is már messziről, 40-50 kilométerről látni a Mátra pocakos testét, lélekben már ekkor készül az ember a kaptatókra. Persze, látnivalókat az utunkba kerülő települések is tartogatnak:

- Délután 5 körül érkezünk be a dombok közé, így kis ízelítőt már ma is kapunk a hullámvasutazásból. Hangulatos kis falvak, árokszélre kicsapott libák, út mentén legelésző tehenek, kisebb birkanyájak, mintha a 20-30 évvel ezelőtti Magyarországon, gyerekkoromban járnánk, amikor nálunk is működött még a „háztájizás", amit azóta mi magunk, illetve az Európai Uniós ostoba szabályozások is szép lassan kipusztítottak, elsorvasztottak (és amelyik folyamat - mint a következő napokban megtudtuk – Romániában is bőven elindult már). Furcsa volt először ez nekem, ekkora jószágsűrűség, elszokott a szemem már tőle, ugyanakkor végtelenül szimpatikus, az önfenntartó gazdálkodás posztmodern fogalmának hagyományos, és annyira magától értetődő formája. Nem kell feltalálni a melegvizet, ha már egyszer megtettük ezt korábban, és működött évszázadokon keresztül, és nem feltétlenül jó az sem, ha agyoniskolázott brüsszeli papírpöcsök akarnak okosabbak lenni az egész életükben földdel és jószágokkal foglalkozó vidéki parasztembereknél. Az sem világos, hogy a Pesten vett kakaóscsigámat miért Egerben sütötték, mert hát vajon mi az, ami Egerben megvan, és Pesten hiányzik az elkészítéséhez? Nincs gyufájuk a pesti pékeknek, hogy befűtsenek, vagy tán a messze földön híres-nevezetes bükki kakaócserje-ültetvényes az oka e messzi elszármazásnak? Akárhogy is, de sok tekintetben feje tetejére van állítva „büszke euréper" életünk, és ezekben a kis román, majd később erdélyi magyar falvakban jó találkozni egy józanabb, kiegyenesedettebb világgal, egyszerűbb, de egészségesebb, élhetőbb környezetükkel.

- Még sötétedés előtt, este 7-re (ami Romániában 8 órát jelent, hiszen a határt átlépve máris ugrunk egy időzónát) az eredetileg is megcélzott Almasra érünk. Nevének hangzása ellenére színtiszta román település, és nem is a nyelvi nehézségek, hanem inkább a fejem zsibbadása okán vetem el a sörözés gondolatát, bár nem is igen találunk a célnak megfelelő kocsmát. A kevés alvás miatt úgy húz a fejem, mint egy bögölycsípte szarvasmarháé, úgyhogy még világosban elkezdjük keresgélni a vadkempingezéshez megfelelő, elhagyatott senkiföldjét, természetesen már a falun kívül. Egy kukoricás mellett bukkanunk rá az ideális helyre, távol a betonúttól, egy kis fás-bokros liget mellett. Hálózsák+laticel kombó, sátort nem is hoztunk magunkkal, hiszen nem mondtak esős vagy hideg időt a túra idejére.