amikor teljesen eltikkadva meglátsz egy "kékkutat", teletöltöd a kulacsodat, szádhoz emeled, felnézel a ragyogó kék égre, füledben kellemes muzsika, és szabad vagy, végtelenül szabad...

amikor autósokat fenyítesz Pesten, a Nagykörúton, közöttük cikázol, és bevigyorogsz az ablakán annak, akinek egyedül nem tetszik az előadásod, és megkérdezed tőle: jól nyomom, ugye?...

amikor az M0-ás hídjára tévedsz, ahonnan lespórolták a leállósávot...3-4 km halálközelben...

amikor beszélgetsz kerékpároshaverokkal, és ámulva csodálkoztok, mert mindegyikőtökkel megtörténik sorozatosan, hogy álmotokban épp pereceltek és arra ébredtek, hogy kezetekkel-lábatokkal valamilyen hirtelen mozdulatot tesztek...bizony, kék-zöld foltokat így is össze lehet szedni...

amikor mégy fel vizsgázni többedmagaddal, és egy iskolásokat szállító busz elétek kanyarodik, és a többiekkel együtt nevetsz a poénon: iskolabusz? hah, az a gyengéknek való...

amikor elfáradsz, krízisben vagy, kínzó fájdalommal teli és a fejedben csak egyetlen parancs dübörög: nem megállni, csak nem megállni...mert ha egyszer megállsz, többször is megállsz...

amikor előtted van még egy ötvenes, lehajítasz egy joghurtot, és legyintesz: hazáig ennyivel is elmész...

amikor megérzed, hogy nincs lehetetlen...

amikor annyian és annyit bántják, de te tudod, hogy nincs ennél szebb sport a világon...

amikor hegyre felfelé kiállsz a nyeregből, pörgeted, és erős vagy, mint egy bivaly...

amikor lejtőn lefelé rongyolsz, 55-60-al, a szél csípi a szemedet, és kanyar kanyart követ...

amikor teljesen véletlenül bukkansz rá az ország egyik legszebb 3 kilométerére, miután már a leágazás csábítóan hívogatott, és hagytad magad elcsábulni...lágy lankák között kanyargó aszfaltcsík, balról erdő, jobbról virágokkal telepöttyözött rét, a távolban templomtorony...

amikor hüledezve néznek, miközben egy kilátóra cipeled fel a bringádat egy jó fotó kedvéért...

amikor megállsz, és a sós izzadság a szemedbe folyik, te pedig ordítasz, mint egy oroszlán...

amikor a kulacsodból zuhanyzol, menetközben öntöd a sisakos fejedre a vizet...

amikor defektet szerelsz kanálnyéllel...

amikor dől a bicikli, és felharsan: "kiestél"...

amikor a szőlőhegyről borkóstolt spiccesen, és teli flaskákkal egyensúlyozva gügyögsz le...

amikor senki más nem tenné, te akkor is tekersz...éjjel háromkor egyedül a városban, vagy félméteres hóban fagypont alatt tízzel, vagy 40 fokos száraz, forró kánikulában...

amikor két hét alatt négyszer ázol bőrig, és a fejed felett már megint gyülekeznek a felhők...

amikor a Kecskemét-Balaton-Kecskemét 300-ason 160-at szakadó esőben gyalultok le, és a Balatonra csak undorodva néztek rá, hogy a fene egye meg, hát ez is vizes...

amikor rájössz, hogy kegyetlen...kegyetlen nehéz és kegyetlen gyönyörű...

...hát ezért éri meg.

És amikor majd eljön az idő, akkor egy utolsót váltani, tekerni pár fordulatot és aztán egyszerűen csak lefordulni a nyeregből, szememben a végtelennel...de amíg még mozog a lábam, mindig "tegyetek vissza a kerékpáromra"!