Orbán egy hülye.
Ezúttal nem a nagyfőnök, hanem az altiszt. Jó, hát fideszközelben mindennapos kunszt leosztani egy szellemiekben sokkal bőségesebb, képességesebb embert (Szakács versus Romsics, még most is visítok), ez ugye önmagában mindig és minden körülmények között vicces epizód, amit hangos röfögés mellett iktatunk egyre bővülő nemzeti karikatúragyűjteményünkbe. Persze ha megkérdezzük magunktól, hogyan lehet nagyobb hitele járványügyben egy politológus politikusnak, mint egy virológus szakembernek, egymilliónyolcszázezer (mínusz botok) érvünk támad.
Populizmus overdrive, műűköödj Magyarország, ahol vidáman sétálunk az egészségünkért, veszélyeztetett korosztályként, maszk nélkül, kétcentire egymástól. Csak annyira felelősségteljes, mint amennyire a döntéshozók felelősségteljes mintát szolgáltatnak, a hatalom járványt negligáló magatartása szivárog le, és a civil szervezet egyébként valószínűleg jó szándékú vezetőjének eszébe sem jut a hagyományos akció nevében rejlő aktuális paradoxon, és hogy ez így óriási ökörség. Mint ahogy a maszk nélküli politikusi sajtófotók sem erősítik az egyik legfontosabb teendőnk iránti elkötelezettséget, hogy minimálisan elvárható a másik egészséghez való jogának tiszteletben tartása azzal, hogy egy textildarabbal elvágjuk az útját a köpettel együtt távozó esetleges vírusnak.
Fotó: https://unsplash.com/
Müller „Etus” Cecília egyik nap a számok befékeződéséről beszél, másnap újra durvul a járvány. Tisztességben megöregedett nagymama, ötcsillagos try relax tónus, de nem több ennél, és azt mondja, amit a Rogán-Habony kommunikációs csapat a szájába ad. Hogyan varrjál maszkot (mamaa, fél éve varrjuk, a padlásra hordjuk már dobozokban!), óvodásokat tanít fogat mosni, és hasonló bullshitek.
Okosságot persze nem tudnak, ahhoz a tesztkapacitás nem fejlesztették eléggé, így nincs big data, nincs elégséges input. A WHO protokolljai közül arra hivatkoznak, ami semmire sem jó, sántít, ami meg releváns, az 5%-os pozitivitási arány, azt - több más kényes, be nem olvasott vagy elferdített kérdéssel együtt – elsumákolják. Hazugság a szakápolói és orvosi felkészültség, még csupán ezekben a hetekben írták össze az intenzív terápiás végzettséggel rendelkező orvosok névsorát. Május óta csak a Balaton, még több Adria, közjó helyett jachtarrogancia.
Azt most már tudjuk, akkor még csak sejtettük, hogy tavasszal szintén kamuztak az egészségügyi védőfelszerelések kapacitásáról, és az sem változott azóta, hogy a halálozási statisztikánk a legrosszabbak közé tartozik. Erre már persze bátran lehet alapozni azt a miniszterelnöki nyilatkozatot, hogy mindenkit meggyógyítunk, aki megbetegszik, ebben az országban demagóg módon hülyének nézni az átlagembert a politikai elit legtöbbet használt skillje.
A következmények nélküli országban – ez a mondat a jelenlegi kurzus embereinek egyetlen valamirevaló szellemi teljesítménye a rendszerváltás óta – ennek az a következménye, hogy hibát elismerni a hatalom nem tud, nem akar, igazából már el is felejtette egy ilyen aktus hogyanját és miértjét. Zavarja a politika legújabbkori és egyetlen motivációját, a hatalom megtartását (illetve megszerzését). Egyetlen versenyfutás zajlik, és az nem a járvány elleni harc, hanem 2022. Bölcs döntések lehetnek népszerűtlenek, így hát attól függetlenül, hogy ők maguk tudnának-e bölcsek lenni (NEM), inkább a közvéleménykutatásra figyelnek, azokra a szondákra rezonálnak, a halottakkal meg úgy vannak, hogy szőnyeg alá sepert tömegsírba hantolva nem hallik a jajkiáltásuk.
A világ egészében effajta mechanizmusok mentén indult neki a második hullámnak, de az utóbbi napok trendje (Ausztria, Csehország, Szlovákia, stb.) már azt mutatja, hogy kénytelen-kelletlen vissza kell fordulni, létezhetnek olyan számok. Kreténországban persze fáziskéséssel érkezhet a hátraarc, és ha a góré nincs meggyőzve egy ennyire vezérvezérelt helyen, akkor az emberéletekben mérhető, és mérendő. Vírusszkeptikussága ugyan nem éri el Tamasi csodadoktor homeopata szintjét, de azért az orvostudományra fellengzősen legyint, elmarja maga mellől a szakembereket, és ezen a ponton Orbán és Orbán, Viktor és Balázs megható egyetértésben ér össze, segg a szájjal, a gusztusos végtermék fogyasztásra feltálalva pedig a nemzet eledele.
Hogy NERjem az arcotokba… #004
Utolsó kommentek