Kelj fel és járj! Nézz tükörbe, ahogy már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenned! Persze, ne olyan bárgyún buggyant egyszerűséggel, ahogy megint nekikezdtél.
Kevés az arany? Akkor menj és bányássz, bazdmeg! De ne jöjj megint a szokásos pofonokkal, mert ez már unalmasabb, mint egy ABBA-sláger, vagy mint egy olimpiai megnyitó.

Persze, nincs elég zseton. Nem újdonság, a kávézót üzemeltető kisvállalkozónak sincs, a multinak robotoló esztergályos szakmunkásnak sincs, a Magyar Állami Operaháznak sincs. Olimpikonnak sincs. Ez valóban egy probléma.
Mert tényleg elég szar lesz valakinek a kedve, ha edzés után penészes falú, málladozó csempéjű, rozsdás zuhanyzóban kell felfrissítenie magát. Vagy ha ütött-kopott kajakba kell beszállnia, róni a kilométereket. Vagy ha nem masszírozzák ki belőle a fájdalmat a nap végén. És bizony, az ilyen apróságok igenis számítanak. Csekély századokat, centiket jelentenek. De jelentenek.

Aztán meg ott is felüti a fejét Mr. Financionális, ahova egyelőre nézni sem merünk. Ki mit szed, milyen egészségügyi segítségre számíthat, mihez tud hozzájutni? Nevezheted doppingnak, nevezheted  gyógyszeripari hátországnak, nevezheted aljas maffiának, és egyikkel sem tévedsz túl nagyot. A legnagyobb és az egyetlen igazi baj valójában, hogy sehogy sem mered nevezni.
Miközben már régóta lehet vizionálni, hogy maguk a sportágak is széthasadhatnak olyan bajnokságokra, ahol engedik a különféle teljesítményfokozók használatát, és olyanokra, ahol deklaráltan nem...persze a kijátszási technikák itt is megjelennek egy idő után, és akkor megint semmi sem lesz tiszta. De bármi jobb a mostani "fejünket a homokba" sunyi mocskánál.

A doppinggal kézenfogva szexel a sportdiplomácia. Dicsekednivalónk ezen a téren sincs. A 4 évvel ezelőtt rusnyán leszerepelt komplett magyar sportdiplomáciából senki sem vette a fáradtságot, hogy azt mondja: bocsánat. Mert azt azért nemcsak a Fazekasok, Annusok úsztatták el. Persze, ennek a Fazekasnak nem lett volna szabad Pekingbe is elmennie, dehát az ő morális vállalhatatlansága az egész ország morális csődjének fokmérője.
Amúgy meg: kis ország, vékony hang, nagy ország, vastag bőr. Az amerikaiak el tudják érni, hogy véletlenül ne úgy ellenőrizzék őket, vagy egyáltalán ne ellenőrizzék őket. Meg a kínaiak is. Meg még néhányan. Nekünk ez nem megy, így nemzetünk nemcsak a világégések után, de azóta is legalább négyévente a nagyhatalmi játszmák béklyójában...hát akkor más nem maradt, borítsd az asztalt, azt megkötözve is lehet!

De legalább a szemedet nyisd ki! Azok a sportágak, amelyek ma a legnagyobb népszerűségnek örvendenek általában, vagy ott sincsenek az olimpián (technikai sportok, profi box, extrém sportok pl.), vagy ha ott is vannak, versenyzőik számára nem az olimpiai cím számít a legfontosabbnak (foci, kosárlabda, országúti kerékpár, tenisz, stb.). Kivételek persze vannak, elég csak az atlétikára vagy az úszásra gondolni, aminek romantikus időtállósága hátterében egyébként az amerikai egyetemi bajnokságok nem kis mértékben állnak.
Ez persze korántsem az érték/értéktelen tengely. De a népszerűség egyben azt is meghatározza, mennyien kapnak kedvet hozzá, a tömegsport szférájában mekkora bázist képes kialakítani. És ebben az elplaystationodott világban egyébként is megtört egykori tornatanárnőm, Sacika néni keleti blokkos szigordominanciája, és a már így is megcsonkolt számú mozognivágyó megoszlik az újabb keletű, vagy népszerűbb és a hagyományos/kevésbé népszerű sportok között, az előbbinek javára. Ez azt is magával vonja, hogy sokkal kevesebb emberből tudnak válogatni a mesteredzők, sokkal kisebb eséllyel, hogy valódi aranyrögöt találjanak.
De mindenekelőtt: eladhatóság. Oda áramlik a pénz, ahonnan vissza is sok pénz jön. Nemcsak négyévente, hanem rendszeresen csörren a kassza. A vívás nem ilyen, az öttusa nem ilyen, a kajak-kenu nem ilyen.
Így a kereskedelmi tévék nálunk is inkább terepralit közvetítenek, pedig se sivatagunk, se mocsarunk, dombunk is alig. Inkább profi boxot támogatnak, mintha a kocsmai verekedések sokszázéves tradíciója kellő genetikai alapot teremtett volna a boxtehetségek átlagon felüli jelenlétéhez. Inkább K1-et adnak, mert abban véresre pofozzák-rúgják egymást, és nem birkózást, ami meg amúgy is túl buzis.

Ez akár jó is lehetne nekünk - gondolhatnád - hiszen akkor a nagyobb országok majd nem figyelnek annyira a kis sportágakra, és azok megmaradnának nekünk. De nem, az űrverseny után kitalálták maguknak ezek a fránya nagyok, hogy most az atlétákból és a négyévenkénti aranyásásból csinálnak presztízskérdést. A levegőt is elharapják előlünk, bizony.

Átértékelődik persze az olimpia is folyamatosan. Avittas, múltidéző régészeti emlék lenne már csak? Nem, talán nem. Bár a programján szereplő sportágak egy része nem a korszellemnek megfelelő, azért bőven el lehet képzelni, hogy inkább a korszellemmel van a baj. Az olimpia azért próbál változni, lépést tartani, kár, hogy rosszul csinálja. Mert annál illúziórombolóbbat elképzelni nehezen lehet, (vigyázat, nemiszervek és metaforák következnek halmozottan!) minthogy az egyébként is meggyalázott lágyékú öttusa egykoron a természet kebelén rendezett futóversenyét betuszkolják az atlétikai stadion fullasztó szalaglabirintusába, vagy amikor a résztvevők létszámának szinten tartása érdekében filléres egyensúlyozásba kezd a sportágak között a NOB. Helyet keres a mozgalom a XXI.században, és elég sután néz ki a rikító ruhájú jet-skizők meg a vagány sziklamászók között, de majd csak talál magának egy méltóságteljes helyet ő is az asztalnál.

Te viszont valamikor rendezni is szeretnél egyet. Momentán elég nehéz elképzelni ebben a kisstílű-kispénzű miliőben egy ilyen nagyszabású vállalkozást, de tényleg jó lenne. Persze nem most, majd mondjuk 25-30 év múlva. Megérdemelnénk, merthogy Európa ezen, sokszor a rövidebbet húzó tájékán messze mi vagyunk az érmek számát tekintve a legsikeresebb nemzet az újkori olimpiák eredménylistáját végigböngészve. És előbb-utóbb meg fogja kapni a rendezési jogot egy közép-európai ország. Imádkozzunk, hogy minél később, legyen időnk rendbejönni. Ne adjunk alkalmat még egy Atlanta'96-os szégyenre, amikor egy kólagyár elgáncsolta Herkulest!