[ töredékek vannak, mert a lustaságból kitakarózva életjelet adnak; és mert a rengeteg, világot a sarkaiból kiordító gondolat így nem enyészik el a semmiben, de esélyt kap a csírázásra, későbbi szárbaszökkenésére ]
- vacsora közben a szomszédos szobából átszűrődő megasztár ellen eredményesen védekezni kétféleképpen lehetséges: vagy felteszünk teavizet forrni, vagy elindítjuk a mikrohullámút üresjáratban; első esetben kell egy kis nekifutási idő, míg a kívánt hatást elérjük, a második viszont nem greenpeace-kompatibilis;
- az ingerkeltés hatásfoka évszakfüggő: ősszel már egy domborodó pulóver is elegendő a figyelmünk felkeltéséhez, míg a nyári dekoltázsdömpingben elmerülő, és élvezettel szemlélődő tekintetünket biztosan odavonzani csak egyre, és egyre inkább kivágott ruhákban lehet;
ehhez kapcsolódóan egy meteorológiai újítás, ami celsiust, fahrenheitet egy csapásra jégkorszaki kövületté minősítené:
legyen a figyelmet minimálisan felkeltő dekoltázsmélység egy új SI mértékegység, amivel az aktuális időjárási állapotokat általánosan jellemezni lehet; hőmérsékletet, páratartalmat, szélerősséget egyszerre és univerzálisan kifejez, tehát komplex mutató, ami ráadásul emberközpontúsága révén sokkal közelebb is állna hozzánk, mint a víz fagyáspontja; egyáltalán, ki ez a víz, hogy hozzá viszonyítunk???
mellesleg nemcsak a nyár ezen attribútuma miatt, de ezért pláne: mediterrán Magyarországot!
nekem pedig Nobel-díjat az asztalfiókomba!
- a metróban strázsáló bkv-ellenőrök és a drogpolitika között fellelhető analógia paradigmája: a kijárati ellenőrzés a kriminalizálás, a megtorlás, a büntetés erőszakmonopóliumával, a bejárati checking pedig a prevenció, a jutalommegvonás kényszerítő eszközével operál; tehát az output fenyít, az input fenyeget;
ha a drogot illetően nem is, de a 270ft-os jegyárak árnyékában én magam a liberalizáció elkötelezettje vagyok;
- egy rendszer szabályait megszegni nagyon kevesen, csak az igazán nagy egyéniségek merik;
miközben egy rendszer akkor válhat egyre tökéletesebbé, ha a kezdetekkor minél több benne a szabályszegés, hiszen a tökéletesedés felé vezető út csakis a változásokon, és nem pedig a szervilitáson, belenyugváson keresztül vezet; a stabilitás önmagában nem a tökéletesség, a stabilitás csak egy stáció, ami lehet önmagában végtelenül destruktív is; a kérdés csupán az, hogy mikor fordul át a szabályszegés a rendszer erodálásába: tökéletesség nincs, csak tökéletesedés, és az amplitudómaximum után a szabályszegés már csupán öncélú dekadencia, mely törvényszerűen bomlaszt, de korántsem biztos, hogy végérvényesen és megállíthatatlanul;
a felismerés képességének hiánya csak utólagos rekonstruálásra, a nagy egyéniségek kevés száma pedig lassú építkezésre és bontásra kárhoztatja az emberiséget;
Utolsó kommentek