Végre előkapartam, amit akkor sem kellett volna elkeverni, amikor pár hónapja kezembe adták. Nyilván letaglózott a briliáns gondolatfűzés, és csak most tértem magamhoz annyira, hogy felérjek a szintjére.

             Januárban ritkásan szoktam hosszabb távokat megtekerni, de idén úgy alakult, hogy már újév napja után rögtön útra keltem másodmagammal egy csekély 160 kilométer kedvéért. Az időjárás a téli körülményekhez képest ideális volt, hiszen napközben egészen 7-8 fokig kúszott a hőmérő higanyszála. Ettől függetlenül eredetileg nem állt szándékunkban ilyen hamar elkezdeni a szezont, de aztán bizonyos történések kerékpárra parancsoltak minket.

            Ceglédről már éppen kifelé tartottunk, valami külterületi részen hajtottunk, amikor egy rendőrautó jött velünk szembe. Ránk se hederítettek, és mivel egyikünk sem viselt önkényuralmi jelképet magán, nem volt kibiztosított géppityó a kezünkben, és annyira tajtrészegek sem voltunk, hogy koordinációs problémáink lettek volna, tulajdonképpen magától értetődő is volt, hogy békén hagynak minket. Végül nem így történt, fél perc után kapcsoltak, és utánunk fordultak. 
          Kerékpárút-használatot hiányoltak, és mellettünk valóban húzódott egy keskeny aszfaltcsík, állapotáról, fontosabb paramétereiről majd később… Hivatkoztunk távolabbi célpontunkra, a gyér forgalomra, a kerékpárutak általános helyzetére, a sportkerékpáros jellegű tekerés alapvető kritériumaira, mindhiába. Figyelmeztető lövés helyett rögtön vadra mentek, és 3000 forintos helyszíni bírsággal honoráltak. Ezt a nagylelkű gesztust én nem fogadhattam el tőlük, úgyhogy a feljelentést választottam. Henteljük le ezt inkább a bíróságon.

            De ha már harcba indulunk, akkor nézzünk is szét a helyszínen, készítsünk néhány fotót, ismerkedjünk meg a körülményekkel! A kerékpárút hozza a megszokott minőséget: repedezett, töredezett, 20 km/h feletti sebességre balesetveszély nélkül alkalmatlan. De jogi értelemben a legfontosabb tulajdonsága, hogy hivatalosan nem is kerékpárút:

(sem az egyik, sem a másik felén nincs kerékpárút jelzőtábla, jogilag tehát nem minősül kerékpárútnak)

        Forradalmi hevületemben mondtam all-int, előzetesen fogalmam sem volt törvényi igazunkról. De ha már így alakult, egyáltalán nem volt ellenemre, ezért különösebb aggodalom sem volt bennem, amikor pár hét múlva érkezett a levél a rendőrségtől, hivatalosan a Szabálysértési Hatóságtól, amiben megállapították a szabálysértést, és tízezer forint megfizetésére köteleztek.

   Másnap az alábbi levéllel sétáltam be hozzájuk:

Tisztelt Szabálysértési Hatóság!

 

 

            Ügyemben (ügysz.: 03801/95-1/2012/ szabs.) hozott határozatuk ellen kifogással szeretnék élni.

 

Nevezett időpontban és helyszínen másodmagammal valóban egy rendőri intézkedés részese voltam. Az eljárásnak három aspektusáról is érdemes lenne szót ejteni, de hivatalos levélváltás lévén részletes indoklásom csak a jogi vonatkozásokra terjed ki. Viszont záró gondolatként nem fogom tudni magamba fojtani, és kénytelen leszek pár sorban említést tenni egy másik, számomra még a jogi megközelítésnél is fontosabb vetületről.

 

1. 1.      Jogszabályi észrevételeim:

 

Az említett helyszínen (Cegléd, Külső Kátai út 70.sz) az úttestet használtuk kerékpáros közlekedésre. Az ott járőrszolgálatot teljesítő rendőrök megállítottak minket, és felhívták a figyelmünket az úttal párhuzamosan futó aszfaltcsík használatára.

Helyszíni bírságot kívántak kiszabni, amit sporttársam annak tudatában fogadott el, hogy később, a körülmények alaposabb megismerése után még fellebbezéssel élhet ellene. Nem kaptunk kielégítő felvilágosítást, hogy a helyszíni bírság elfogadása után a jogorvoslati lehetőség elveszik.

Én, mivel eleve nem tartottam megfelelőnek kerékpározás céljára az ún. „kerékpárút” feltételeit, a feljelentést választottam. Látatlanban elfogadtam a rendőri hivatkozást, miszerint a hivatalosan kijelölt kerékpárúton kellett volna az úttest helyett közlekednünk, de nem értettem egyet vele.

 

Az intézkedés után tüzetesebben is szétnéztünk, milyen jelzéseket nem vettünk figyelembe. Fényképeket is készítettünk, melyeknek egy részét nyomtatott változatban ehhez a levélhez is mellékelek (természetesen jobb minőségben is rendelkezésre állnak ezek a képek).

Az általunk nem használt, az intézkedő rendőrök által kerékpárútnak nevezett aszfaltcsík hivatalosan nem kerékpárút. Táblákkal nincs jelölve sem az elején, sem a végén, így jogszabályi értelemben járdának minősül, ahol kifejezetten tilos kerékpárral közlekedni. Akkor sértettünk volna jogszabályt, ha felhajtottunk volna rá, de így, mivel semmilyen tábla nem hívta fel a figyelmünket, a helyszínen érvényes jogszabályi elvárások értelmében cselekedtünk.

 

Kérem ezért a határozatuk ellen benyújtott hivatalos kifogásom elfogadását, a fenti érvelésem figyelembevételét.

 

 

1. 2.      Sportkerékpáros jellegű észrevételeim:

 

Nem kívánom bő lére ereszteni, de hangsúlyozottan nem egyéni, hanem egy kisebb közösség, a sportolási céllal kerékpározók problémájáról van szó, ezért elengedhetetlennek tartom tágítani a horizontot, és ezzel az üggyel kapcsolatban felhívni a figyelmet néhány nagyon fontos tényre:

-         Ma Magyarországon a kerékpárutak 60-70%-át a minősége (jobban mondva a minősíthetetlensége) alkalmatlanná teszi a sportcélú, vagy túrakerékpáros közlekedésre. Sőt, munkahelyre való eljutásra, bevásárló körútra sem igazán megfelelőek ezek az infrastrukturálisnak kikiáltott közlekedési felületek.

-         Közlekedési kultúránk jelenlegi állapota azt eredményezi, hogy egyes kerékpárutakon sokkal inkább veszélyeztetem testi épségemet, mint a közúton. Többségében nem adják meg az elsőbbséget a keresztező utakon érkező autósok, így egy sportcélú kerékpározás intenzív sebességtartománya (30-50 km/h) egyenlő az életveszéllyel ezeken a szakaszokon.

-         Logikátlan vonalvezetés, értelmetlen és „közlekedhetetlen” kiépítettség.

-         stb, hosszasan sorolhatnám még.

 

Ügyemben az előbbi pontokból – azon kívül, hogy mint kifejtettem, hivatalosan nem is kerékpárútnak minősülő szakaszról van szó – a minőségi kifogások, és az értelmetlen kiépítettség (úttest; 300 m „kerékpárút”, ami valójában nem is az; majd megint úttest) áll meg.

Kétfajta kimenetet, megoldást tudok erre elképzelni, mindkettő radikális:

1. Vegyük el a kerékpárút minősítést ezen szakaszoktól, fokozzuk le őket járdává. A biztonságos közlekedés kerékpáros követelményeinek ugyanis ezek nem felelnek meg.

és/vagy

1. Hozzuk létre a „sportcélú kerékpározás” kategóriáját, teremtsük meg ennek jogszabályi feltételeit (hivatalos igazolvány, előírt felszerelés, stb.), és fogadjuk el, hogy a közlekedés ezen résztvevőit másfajta jogok és kötelességek illessék meg, mint a közlekedési céllal nyeregbe pattanót.

 

Megítélésem szerint a jelenlegi szabályozatlan, és sok esetben jogszabálysértő helyzeteket csak e két lehetőség valamelyikével, de leginkább együttes alkalmazásával lehetne megnyugtatóan rendezni.

 

 

            Utólag is elnézést a kis kitérőért, de fontosnak tartottam a hivatalos kifogásom részletes indoklása mellett ezekre a szempontokra is felhívni a figyelmet!

 

 

Kecskemét

2012-02-08

 

 Barna Imre Zsolt

 

Melléklet: 3 db kinyomtatott fénykép (Cegléd, Külső Kátai út, 2012-01-02)

           A harmadik aspektus – amivel nem óhajtottam a feszültséget szítani – társadalmi, közéleti jellegű, és a velünk élő sztereotípiákat nem fogja lerombolni. Mert nehezen lehet mással megmagyarázni, amikor egy teljesen forgalomnélküli úton figyelmeztetés helyett rögtön büntetnek, a felsorolt érveinkre és normális hangnemünkre fittyet hánynak, talán még kis gúny is ott fittyed az ajkukon. Sok legenda kering arról, hogy mennyi büntetést kell kiszabni a rendőröknek egy-egy járőrözés alkalmával, ezekről az eleve meghatározott és utasításba adott összegekről, és ezeknek az összeesküvés-elméleteknek a cáfolatát az sem segíti, hogy tudjuk, a rendőrség költségvetésébe előre betervezettek ezek a keretösszegek. A rendszer persze nem beszél kifelé, mélyen hallgat, hiába is kérdeznéd bármelyik belügyminisztert, hogy milyen kasszából tankolják fel a rendőrségi szekereket. Persze az is lehet, hogy önszántukból voltak szemétkedő hangulatban, mondjuk ha a bkv-, vagy máv-ellenőrök (vagy épp esetleg a mostanában elhírhedt Tigázos mérőóra-leolvasók) bónuszpontos jutalmazási-lebuktatási rendszerét is állományba állították a közvédelem közszolgái. De ezt sem tudhatjuk, hiszen ha létezik is ilyen mechanizmus náluk, semmiképpen sem sajtónyilvános.
            Arról még lehetne – nem fogok – pár szót ejteni, és sajátos kelet-európai filmszatírába illő, Milos Forman képkockáira kívánkozó, hogy egyébként ezen a napon mi tulajdonképpen azért ültünk kerékpárra, hogy az ő valódi munkájukat végezzük el, miután hivatalos úton nem sok jóval kecsegtettek minket.

A kerékpáros szubkultúrának persze az igazán fontos kérdés a sportkerékpáros jellegű anomáliák rendezése, és már párszor lejátszottam magamban az elmúlt pár évben, hogy egy kekecebb rendőri hozzáállásra miként fogok reagálni, jogi igazamtól vagy igaztalanságomtól függetlenül. Adott esetben jöjjön egy kirakatper, mert ilyen büntetést nem fogadok el, kiszabott bírságot nem fizetem be, közmunkát nem végzek, és egy efféle látszólag piszlicsáré ügy miatti börtönbemenetel sok tévékamerát, rtl-es fókuszt, tv2-es aktívot vonzana. 15 perc hírnevet pedig megér, hogy legalább a közbeszédbe keveredjen ez a téma, a pár napos sitten tartózkodás után meg kiadom a börtönnaplómat, mert ez most úgyis nagyon menő.

           Ezúttal azonban elkerült a hóhérbárd végül (igaz, a bűnismétlés veszélye permanensen fennáll, hiszen a bicikli nem porosodik a garázsban, én sem változom, úgyhogy ami késik…). A rendőrök még ugyan továbbpattintották az ügyet a bíróságnak, nem tartották indokoltnak a határozat visszavonását (nehéz elismerniük nyilván, hogy ezt csúnyán benézték, meg hát nem volt kedvük dolgozni sem nagyon, végezzék el a melót helyettük a talárosok), de másfél-két hónap múlva érkezett a végzés, talán egyenesen Örkény tollából:

           A kifogás részben alapos. Jogi értelemben marha egyszerű kérdésre kerestük a választ: volt-e ott kerékpárút, vagy nem volt ott kerékpárút? Ez egy eldöntendő kérdés, amire kétféle kimenet lehetséges, igen vagy nem. Ezt nem lehet festegetni, körbeírni, sminkelgetni, kenegetni, logikai ökörség a „részben alapos” kifejezés, mert vagy megalapozott, vagy megalapozatlan, érvekkel megsemmisített az álláspontom. Harmadik út nincs.
        A „tényállást megalapozottan megállapítani” csak úgy lehet, ha tényszerűen nem adnak igazat nekem. Tehát ha azt állítják, hogy ott volt a kerékpárút. Na ja, de akkor büntessenek meg, és játsszuk le a tárgyalóteremben. Ezzel csak egy gondjuk lett volna: mivel nem volt ott kerékpárút, marha nehéz lett volna bebizonyítani, hogy ott volt.
            Gondolták, ha adnak egy figyelmeztetést, elengedik a pénzbüntetést, az egy jó kompromisszumos megoldás mindkét félnek: ők sem ismerik el, hogy hibáztak, és én sem erőszakoskodom a további fórumokon az igazamat kivívandó. Jól kalkuláltak, mert tényleg nem láttam értelmét a kakaskodás folytatásának, pedig egyébként elvi síkon ragaszkodnom illett volna az összecsapáshoz, annál is inkább, mert ezzel a figyelmeztetéssel elvesztettem a két éves határidőlimiten belüli jó magaviseleti kvótámat. Tehát praktikusan is lett volna értelme kardozni velük egyet, de az én csökönyösségemnek is van határa.

       Ezt a slusszpoént fokozni már úgysem lehet. A jövőben tartózkodnom kell a hasonló magatartás tanúsításától, ami a nem túl bonyolult egyenletből lefordítva azt kell jelentse számomra, hogy ezentúl a járdán vagyok köteles kerékpározni. Még akkor is, ha a Kresz előírásai szerint ez szabálytalan, tilos.
            Nekem akkor is lehet. Papírom van róla.