yossarian

Talán még mindig az eurázsiai sztyeppéken kergetnénk a lepkéket, ha ezeregyszáz évvel ezelőtt ismerik a drótfonás mesterségét, és a Vereckein beleakad az orrunk a falba, bár az is igaz, hogy a meghódított medencével sem nagyon tudtunk igazán jól gazdálkodni, mára lakótelepi kád lett belőle. Látják ezt ezek a szerencsétlen földönfutók is, nem is ránk vágynak valójában, mint ahogy mi magunk is kifelé kacsintgatunk, és ez egyébként egy elég természetes életösztön.

A világtörténelem egyik legfőbb szervező ereje a migráció, jelen van társadalmunkban a civilizáció kezdete óta. Az mondjuk igen nagy szégyen fajunkra nézve, hogy még mindig az erőforrásokon marakodunk, a legalapvetőbb létfeltételek biztosításáért folyik a küzdelem. Néhány ezer év alatt sem sikerült szintet lépni, elég hitvány teljesítmény ez tőlünk. Így folyik a vér, készülnek a tankok, és útra kelnek az emberek, mert mondhatja akárhány vallás, akkor sincs több életed.
Önmagunkkal való szembenézést elkerülve húztunk egy vonalat, nem is vagyunk tudatában ennek kegyetlen, embertelen mivoltával. Ha nincs pisztoly a halántékon, az gazdasági bevándorlás, a helykeresés tehát indokolatlan. Sőt, csak kalandvágy visz ki pár százezert tőlünk is, meg tanulni mennek, tapasztalni, EU-n belül szabad munkavállalni, szó sincs róla, hogy szarul érzik magukat ott, ahova megszülettek. Ahol vegetálnak, életük elég nagy százalékában kényszerpályán mozognak, sokat és számukra érdektelen, unalmas munkát végeznek, méghozzá rengeteget, minimálisra leszűkített szabadidejükben pedig áthatolhatatlan anyagi korlátokba ütköznek. Sem önmaguk, sem családjuk megélhetését biztosítani nem tudják. Igen, Magyarország.
Persze van rosszabb is, a még annál is rosszabb pedig átutazóban ideiglenesen hazánkban tartózkodik. Ők tényleg belenéztek a fegyver csövébe, köszönték, de nem kértek belőle, megkeresték a vészkijáratot, ahogy mi sem tettünk másképp a múlt század negyvenes éveiben, vagy épp 56-ban. Nem is kérdés, joguk van saját, egyetlen életük védelmében mindent megtenni. Nehezen mondjuk ki, de ami zajlik, humánkatasztrófa. Ennek előéletében, előidézésében vállas szerepet viselt Európa, Amerika, az egész nagyhatalmi pókerjátszma, hát most itt a gigafeladat, mit is lehet kezdeni a bozóttűzzel? A kapacitások nyilvánvalóan végesek, földrészünk is létszámkorlátos, a tűzfészekben kellene a lángokat eloltani. Ehhez persze kellőképpen ostobák, önzőek, harácsolók, tehetségtelenek vagyunk, illúzió tehát bármilyen változásban is hinni, a szépségkirálynők világbékét kívánó intellektuális magassága.
De ha még bármilyen korrekciót, finomítást képesek vagyunk elvégezni, ezt a parcellát érdemes az ásónkkal kicsit megmozgatnunk, felismerve a népvándorlások valódi mozgatórugóját, az életminőség minimumához való hozzáférést, mint eredendő emberi jogot. Normális körülmények között végzett, normális mennyiségű munkát, arányos bérezéssel, amellyel komfortos lakhatást, ételt és italt, tartalmas szabadidőt biztosíthat magának, egy boldog élet lehetőségét. Senkit sem lehet arra kötelezni, hogy lemondjon erről az ajándékról, melyet megszületésének ténye jelent, feláldozza az éveit egy rosszul kialakított társadalmi rendszer építőköveként, kiszúrják a szemét havi negyvenhétezerrel, vagy napi másfél hamburger árával egy nigériai Nike-gyarmaton. Amikor lezárod a sorompót, hiányolod a közvetlen életveszélyt, a háborús övezetből menekülést, egyáltalán nem idevaló jelzővel megélhetésinek nevezed, könyörtelen módon, és valószínűleg igen rosszul ítélkezel: "ha lőnek rád, közvetlen életveszélyben vagy, jöhetsz, a lassú halálod, a szenvedésed viszont nem hat meg, éhen dögölhetsz!"