yossarian

Bár tízmillió fohász szállt az égig, végül mégsem húzta le a wc-n újszülött óriásbébijét a Tv2. Inkább inkubátorba pakolta egy kis hízókúrára. Én nem láttam ugyan, de sokak szerint igen rút, ráncos, igazi taigetoszi kisded volt, képernyős életre alkalmatlan.
Akárcsak a Tv2 összes eddigi őszi ötlete. Leltározzunk egyet, hisz van miből válogatni: akkorákat taknyolt a csatorna az elmúlt két hónapban, hogy már szégyenkezve nevetjük el magunkat egy-egy újabb nyekkenés láttán, a kötelezően érzett sajnálat és szánalom utoljára Zámbóárpi láttán tört ránk ekkora erővel.
Az első csapás még a nyári, hónaljpállasztó melegben érkezett

Haldokolni ronda és undorító dolog. Ez az ágybaszarás, a cserepes ajkak, az óránkénti kacsaürítés időszaka. Na meg az önkontroll és a tiszta tudat elvesztéséé is.
Ha valaki egy kicsit is ad magára, inkább méltóságteljesen elbúcsúzik, és gyorsan távozik, mintsem összerondítsa a pusztulat hányadékával az emlékeket. De sokan ezt nem tudják, így nekünk, még élőknek, és legfőképp egészségeseknek jutott a kellemetlen kötelesség, hogy figyelmeztessük őket.

A magyar politikai élet 4 évente ad lehetőséget kegyelemdöfések bevitelére. Ehhez képest általában sikerül könyörületet gyakorolnia az "istenadtának". Fogalmam sincs, miért. Valószínűleg nem istenadta mégsem, mert akkor nem lenne ilyen hülye.
Leselejtezett volna mindenkit idejében, bemutatott volna jobb- és baloldalnak egyaránt, kért volna új leosztást. Felbontott volna egy új, nem lejárt szavatosságú tejeszacskót. Vagy felvett volna egy tiszta nadrágot. Vagy tágasabb, napfényesebb, barátságosabb lakásba költözött volna. Vagy génkísérleteket folytatott volna egy becsületes emberfajta kifejlesztésére. Vagy mittomén...

Inxs - Never tear us apart

Pink Floyd - High hopes

The Cure - Lullaby

Sting - Roussians

Depeche Mode - Walking in my shoes

U2 - Lemon

Dinah Washington - What a difference a day makes

[ töredékek vannak, mert a lustaságból kitakarózva életjelet adnak; és mert a rengeteg, világot a sarkaiból kiordító gondolat így nem enyészik el a semmiben, de esélyt kap a csírázásra, későbbi szárbaszökkenésére ]

- ritka elcsócsált állapotban van az a nép, akinek a nemzeti érzést is Quentin Tarantino nevével kell eladni: az 56-os eseményekről a Szabadság, szerelem mellett egy dokumentumfilm is készült Vajna bábáskodásával; huszadrangú producerként Tarantino is jegyzi ugyan, dehát mégsem egy ponyvaregény ez, hogy a dvd borítójáról a neve lekiabálja Nagy Imrét, vagy a T34-esekkel dacoló forradalmárokat;

- hosszú idő után, az 1994-es Pantera-t (Far beyond driven) meghallgatva fedezem fel újra azt a varázst, ami egy albummal való megismerkedés közben ébred; talán az állandó zeneletöltögetés csömöre, talán az utóbbi évek szegényes felhozatalú kommersz popzenéinek gyomorforgató és kikerülhetetlen dömpingje, talán csak egy általános undor, de már régóta nem tudtam élvezni igazán, ha fejemre húztam a fejhallgatómat, és megetettem a winamp-ot valami ismeretlen zenével; most a Pantera visszaparancsolta a hangulatot;

- "a rostot a gyümölcstartalom miatt láthatod" - pontosan annyiszor látok rosttartalmat, ahányszor a fanta látott gyümölcsöt: sohasem;
  ha hínáros, akkor az már a penész;

- celeb-eket a falutévébe is! főznek, táncolnak, lakberendeznek, utaznak, még az ásványvizes flakonról is rám vigyorognak; de nekem semmi sem elég, úgyhogy látni akarom őket, miközben kapálnak, uránbányában csákányt markolnak, fürdés után kádat sikálnak, csípás szemet maszatolnak, nyálkicsordulva elszundítanak, vagy éppen részegen sugárban hánynak...

- a Szex és New York ostoba, cosmosznob feminizmusát ügyesen ellensúlyozza a Született feleségek iróniája, karakterhumora;

- erotika kiállításnak nevezni valamit, ami messziről bűzlik a spermaszagtól...nos, ez a tökéletes eufemizmus, a valódi hippokrita magatartás; majdnem akkora tévedés, mint a homoszexuálisok évi rendes melegfelvonulását az elfogadtatásért szervezett figyelemfelkeltő akciónak, és nem pedig a fesztiváljuknak, bulijuknak gondolni;

- "mindenkinek saját plázát!"..de komolyan...
 

Ha a demokrácia szót meghallom, mindig az a kép jelenik meg előttem, amikor egy halva született csecsemőt vesz körbe és bálványoz az egész világ. Túl azon, hogy a demokráciát már rég be kellett volna gyűrni a sublót legmélyére, és kitalálni helyette valami mást [hogy mit, fogalmam sincs, de mivel nem vagyok teoretikus, így ez nem is az én dolgom, bár ha jól megfizetnek, hajlandó vagyok töprengeni a problémán:)], és túl azon, hogy az emberi természet alapvetően ellentétes a demokrácia eszményiségével és moráljával, a történelmileg sokkal szerencsésebb éghajlatú országokban még csak-csak, de nálunk már annál reménytelenebb a kísérlet a működtetésére.
Miért is? Legújabbkori demokráciánk buján és orrfacsaróan lábszagú, és a kérdésre, hogy miért korrupt a miniszterelnöktől a vécésnéniig itt mindenki, hogy miért pöckölgetjük a cigarettacsikkeket olyan pökhendien és nagyvonalúan, hogy miért lopjuk el a munkahelyünkről még a rozsdát is, hogy miért közlekedünk még gyalog is olyan ellenségesen és minden előzékenység nélkül, az utunkat keresztezőnek az elsőbbséget meg nem adva, sőt tekintetünkkel szinte felnyársalva...szóval mindezekre, és még ezer más kérdésre a választ Márai már a múlt század 30-as éveiben megadta:

"Angol szokás szerint közös poggyászkocsiba dobálták fel a málhákat, s nem adtak vevényt. Megkérdeztem tőlük, hogyan kapom meg Párizsban a bőröndjeimet. "Majd rámutat" - mondta az egyik, és csodálkozva nézett.
- S elhiszik? - kérdeztem.
Kivette szájából a cigarettát.
- No hallja? - mondja az európai katona őszinte elképedéssel és rossz németséggel. - Csak nem fog hazudni?...
Szólt valamit társának angolul, fejcsóválva ment odébb, s néha gyanakodva visszanézett."

(Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)

deep in dream

[Chicane - Saltwater]

bones in head

[Chemical Brothers - Hey boy, hey girl]

cowboy in the jungle

[Jimi Hendrix - All along the watchtower]

war for peace

[Midnight Oil - Put down that weapon]

shout for out

[The Knife - Heartbeats]

requiem for old times

[Yonderboi - Road movie]

Tréfa

[Pál utcai fiúk - Tréfa]

Tavaly a Balatonnal, idén pedig a Mátrával búcsúztattuk a nyarat. Majd 300 km, több mint egy nap alvás nélküli tekerés, a közepén hazánk legmagasabb hegyével...izgalmasnak ígérkezett.
Augusztus utolsó szombatján, hajnali 5 órakor gyülekezik a négy eszelős bringásból álló csapat.

Kelj fel és járj! Nézz tükörbe, ahogy már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenned! Persze, ne olyan bárgyún buggyant egyszerűséggel, ahogy megint nekikezdtél.
Kevés az arany? Akkor menj és bányássz, bazdmeg! De ne jöjj megint a szokásos pofonokkal, mert ez már unalmasabb, mint egy ABBA-sláger, vagy mint egy olimpiai megnyitó.

Persze, nincs elég zseton. Nem újdonság, a kávézót üzemeltető kisvállalkozónak sincs, a multinak robotoló esztergályos szakmunkásnak sincs, a Magyar Állami Operaháznak sincs. Olimpikonnak sincs.

Journey - It could have been you

Pat Benatar - Love is a battlefield

Faith No More - Last cup of sorrow

Paradise Lost - I see your face

Die Toten Hosen - Pushed again (2008-as olimpia himnuszának ajánlva)

Fleetwood mac - Little lies

Alább idézett sorok 1957-ben születtek meg, Fekete István tollából. Akkor, amikor még nem volt sms, nem volt chat.hu, és popkultúra sem rondította el a világot: nemhogy Tokio Hotel, de Beatles sem létezett még.

"Itt nem becéznek, és nem rövidítenek le semmit, és ha valaki a szilfából szilcsít, a szárcsából szárcsikát és kunyhóból kuncsit csinálna, Matula jól megnézné és sajnálná:
- Szögény, hogyan beszél..."

(Fekete István: Tüskevár)
 

Mindig is utáltam a körözöttes kenyeret. Kenni. Megeszem, ha épp elém rakják, talán kicsit fintorgok, de sajátkezűleg kenyérre kenni, azt tőlem ne várja senki.
Ismertem valakit, aki hányt is tőle. Én megértem. Az állaga, a kés alatti nyálkázás gusztustalan hangja, a krémes anyagból kimeredező megemésztetlen hagymadarabok...

amikor teljesen eltikkadva meglátsz egy "kékkutat", teletöltöd a kulacsodat, szádhoz emeled, felnézel a ragyogó kék égre, füledben kellemes muzsika, és szabad vagy, végtelenül szabad...

Néha még lehet látni holmi szakadt kordé elé kötve egy-egy leharcolt proletárt, állatkertekben gyermeki élményekre prostituálódott alacsonynövésűeket, futóhomok áztatta tanyákon a térerőfüggő lakótelepnépség és az átránduló külföldiek puszta utáni szentimentális vágyait kielégítő acélizmúakat, rózsadombiak hétvégi tanyáján (sorry, farmján) tartott arisztokratákat. De hogy a magyar lovas nemzet volna? Tévedés. Volt, de nem van.
Persze milyen jól jönne nekünk is valami identifikációs alap. Valami Pamplona, vagy mondjuk egy meztelen lányokkal feltüzelt karnevál, esetleg egy saját világvallás, a nyolcadik kerületbe ékelt Vatikánnal. De legalább egy nyamvadt Eiffel-tornyunk lenne, ahol leborulhatnának a világ népei Árpád vére előtt, és aminek a sziluettjét bele tudnánk égetni minden embertársunk aktív tudattartalmába, hogy lássátok, ezek vagyunk MI.
Mert a gulyás már közhelyes, a puli kisszerű, a szürkemarha körömfájásos. A bort hamisítják, a Balatonba belepisálnak. A gémeskút pedig eltörött.

Nyárutazás

[Don Henley - Boys of summer]

Életérintés

[Simple Minds - See the lights]

Lángakt

[Enigma - Mea Culpa]

Naprobbanás

[Heroes del Silencio - Entre dos tierras]

Lélekvihar

[The Royksopp - What else is there]

Fénysötét

[Dave Gahan - Kingdom]

Tortarock

[Hobo Blues Band - Torta]

Még egy kibelezett órát is odatettem a tévére, hátha...aztán jött a parancs, hogy kiabálni, skandálni kell ahhoz, hogy elinduljon. Erre megsértődtem. Mert hát milyen csoda is az, amelyik nem magától jön, hanem meg is kell dolgozni érte?
Pedig mekkora várakozás volt bennem. Komolyan fontolóra vettem, hogyha ilyen könnyű a világot jobbá varázsolni, akkor felcihelődöm én is, vizet fakasztok a Szaharában, rizstermelő oázissá változtatom az egészet Kairótól Dakarig, egy csapásra oldom meg egymilliárd éhező problémáit. Vagy sóhajtok egy nagyot, a világegyetem egyik eldugott sarkába toloncolom az összes légköri szennyeződést, kioktatva a globális klímaváltozást, hogy felejtse el a mediterrán Magyarország ideáját.

indulásnak Break it down again, mert ha el kell indulni, csak ezzel lehet elindulni;

az eső előtti komor várakozás perceit, a sötétben imbolygó viharlámpa misztikumát soha senki sem tudta úgy érzékeltetni, mint az Eurythmics;

a zordon Skid Row muzsikája rendet vág az esztrádműsorokon edződött ízlésvilágunkban, helyreteszi bennünk a lírai, érzelemteli dal fogalmát;

a "rock szimfonikusaitól" egy tőlük szokatlanul rövid, de impulzív zúzás;

bársonyba burkolt, a refréneknél sikoltva zokogó izlandi énekhang;

és végül egy, a mesés keletről a nem kevésbé mesés Afrikába szárnyaló, szintén bársonyba burkolt hangú énekesnő;